Pénzügy
budai-var(960x640).jpg (Array)

Kiszámoltuk, mennyit ér a Budai Vár épülete, ha Orbán beköltözik

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2015. 08. 05. 16:19

A Vár évszázadok óta emblematikus helye az országnak, sőt Európának, a világörökség része. De vajon mennyit ér forintban kifejezve az eszmei értéke, és ez mennyivel fog nőni, ha megvalósulnak a milliárdos felújítási munkálatok, és Orbán is a Várba költözik?

Orbán Viktor tavaly júliusban jelentette be, hogy 2016-ig hivatalával együtt átköltözik a Budai Várban található Karmelita kolostorba. Az épület azonban nem üres, itt működik 13 éve a Nemzeti Táncszínház, ami a magyar táncművészet legfontosabb helyszíne. Őket most kipaterolják. Igaz, keresnek nekik új helyet, és tervezik megemelni a színház költségvetési támogatását is.

Mindenesetre az átalakítási munkálatok már gőzerővel folynak. A terv az, hogy a kormányfő 2016. március 15-ét már új hivatali irodájában ünnepelhesse. Az új irodára 1,4 milliárd forintot szán a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, de ennél biztosan többe kerül majd a felújítás.

Ennek apropóján megpróbáltunk utánajárni, hogy mennyi lehet a budai Vár eszmei értéke (azaz a  „palotaegyüttes”, a Budavári Palota és környékének forintosított értéke). Illetve, hogy a kormányfő – minden bizonnyal értéknövelő – új hivatalának kialakítása után mennyivel fog növekedni ez az eszmei érték.

Nem sikerült

Eredeti tervünk, hogy értékbecslők segítségével derítsük ki a Vár eszmei értékét, nem jött össze. Felhívtunk egy csomó ingatlan-értékbecslőt, de egyikük sem vállalta, hogy szakértőként közreműködjön a cikkben. “A korrekt szakvélemény elkészítéséhez 5-10 különböző területen dolgozó szakember 1 éves munkájára lenne szükség” – összegezte a szakma véleményét Dippong Magdolna építész, műemlékek értékelésére szakosodott értékbecslő. És persze nem kevés pénzre: a piacon egy műemlék épület értékelői szakvéleménye – a munka bonyolultságától függően – 1-3 millió forintba kerül.

Tavaly indult a Várnegyed felújítása

A várnegyed rekonstrukciójának folytatásáról, újrakezdéséről az 1990 utáni összes magyar kormányzat beszélt, de a nagyívű elképzelésekből nem lett semmi. Az 1985-ben az Országos Széchenyi Könyvtár várbéli megnyitásával lezárult rekonstrukció számos nyitott kérdést hagyott maga után. Például a belülről romos Sándor-palotát, a torzóként meredező volt Honvédelmi Főparancsnokságot, és úgy általában az egész Szent György teret. Az Orbán-kormány a Várnegyed rekonstrukcióját a 2014-ben indult Nemzeti Hauszmann Terv keretében végzi. Kezdetben csak a Budavári Palotát és környékét akarták felújítani, de később rájöttek arra, hogy a Várnegyedet egységesen érdemes kezelni. Így mindenre kiterjedő építés, felújítás, funkcióváltás és közterület-megújítás indul, amely több éven át fog tartani. 2016 végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed felújítására a kormány által biztosított nevesített költségvetési forrásból.

Azt tudtuk, hogy a kincstári vagyon tulajdonosi jogosítványait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) gyakorolja. Megkerestük őket, hogy szerintük mennyi lehet a budai Vár eszmei értéke, és hogy van-e tételes listájuk az állami ingatlanok értékéről.

Az állam sem tudja

Azt válaszolták, ezt nem tudják megmondani, és amit tudnak mondani, azzal nem leszünk beljebb. Az MNV speciális állami vagyonelemekről szóló leltárában ugyanis csak nyilvántartási értéken számolják az ingatlanokat, eszmei értéket nem tartanak nyilván. A forgalomképtelen műemlék ingatlanokat ugyanis az állam – más ingatlanokhoz hasonlóan – csak a Számviteli Törvény szerinti nyilvántartási értéken rögzíti.

Értékbecslők szerint ez azért is fontos kérdés, mert az eszmei érték valósabb képet adna egy műemlék épület értékéről, mint az állam által nyilvántartott műszaki paraméterek, mert előbbi tartalmazza a társadalmi értéket is. Vagyonkezelői oldalról pedig pénzben kifejezhetővé teszi azt a társadalmi felelősséget, amelyet az állam a nagy társadalmi értéket képviselő ingatlanjai után visel. Csakhogy ilyen lista nincs a magyar állam birtokában.

A Citadella 900 forint

A nyilvántartási érték azért volt zsákutca az oknyomozásunkban, mert ez egy épület műszaki értékének csak a töredéke, ezzel nem megyünk semmire. A diósgyőri vár nyilvántartási értéke például csak 100 forint, a Citadelláé 900 forint. Nyilvánvaló, hogy a Citadella értéke nem lehet egy ezres alatt. Tehát hiába tudjuk meg, hogy az állam hány forinton tartja nyilván a budai Várat, ezzel nem érünk semmit, mert az csak a nyilvántartási érték.

budai-var(960x640).jpg (Array)A budai Vár egy 1936-ban készült képeslapon

Inkább kiszámoltuk mi magunk

Mivel senki nem vállalta a felkérést, vagy széttárta a kezét, nekiálltunk mi magunk kiszámolni a budai Vár eszmei értékét. Beleástuk magunkat az interneten elérhető szakmai anyagokba, értékbecslői módszertanokba, fogalmakba, számítási módokba, különféle precedenseket és példákat néztünk át. Óriási munkát végeztünk, de megérte.

Végül arra jutottunk, hogy a Vár eszmei értéke kereken

2000 milliárd forint.

Így már azt is meg tudjuk mondani, hogy ha Orbán beköltözik, és befejezik az új irodája kialakítását, mennyire fog nőni a budai Vár eszmei értéke.

Egészen pontosan

2001,4 milliárd forintra.

Valós értékelői módszertanon alapuló, ám teljesen önkényes számításunkat az alábbi táblázatban olvashatja. Felhívjuk a tisztelt olvasó figyelmét, hogy a végeredmény megfelelő szakértelem és hozzáértő tapasztalat nélkül készült, az semmilyen körülmények között nem helyettesíti a professzionális értékelői szakvéleményt! 

A budai Vár épületének becsült eszmei (műemléki) értéke

Ingatlan jellege: műemlék
Értékbecslés célja: vagyonkezelői jog értékének meghatározása
Értékelési módszer: újraelőállítási költség alapú
Képlet: E = V x K (E = eszmei érték; V = az újraelőállítás értéke; K = fiktív tényező)
K = (a + b + c + d +e + f) / 6, ahol [a…f] nagyobb vagy egyenlő mint 1,0 és kisebb vagy egyenlő, mint 3,0
a = RÉGISÉGÉRTÉK, KOR
b = TÁRSADALMI ÉRTÉK
c = MŰVÉSZETI ÉRTÉK
d = RITKASÁGÉRTÉK (EGYEDISÉG)
e = ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK
f = EREDETISÉG, HITELESSÉG
Számításunk szerint:
K = 2, azaz: (1 + 3 + 1 + 3 + 2 + 2) / 6
V = 1000 milliárd (a budai Vár felújítása reálértéken mintegy 10 milliárd forintot tesz ki. Az újraelőállítás becsült értékét – teljesen önkényesen – ennek százszorosára lőttük be).
Végső érték: E = 2000 milliárd forint

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.