Pénzügy

A nemzet aranya 2 milliárddal ér kevesebbet

aranyrudak (Array)
aranyrudak (Array)

Az aranytartalék értékének 6,5 százalékát bukhattuk el az elmúlt napokban.

Szerdán is folytatódott az arany árának zuhanása. A nemesfém unciája szerda délelőtt már csak 1092,7 dollárt ért. Ez 5 éves mélypontot jelent – írja az mfor.hu, amely ezt azzal magyarázza, hogy a Fed elnöke bejelentette, az USA-ban hamarosan kamatemelési ciklus kezdődik.

Emiatt erősödik a dollár, ami nem tesz jót az amerikai fizetőeszközben jegyzett árupiaci termékeknek, így a nemesfémeknek sem. Lenyomja az arany árát az is, hogy nincs kamata, az amerikai állampapírok viszont egyre nagyobb hozammal kecsegtetnek.

Mivel rendeződni látszik a görög helyzet és a kínai tőzsde zuhanása is megállt, a befektetők kiveszik pénzüket a menedékeszköznek tekintett aranyból.

Az MNB monetáris aranytartaléka a június végi adatok szerint 116 millió dollárt tett ki, ami az akkori 1171,8 dolláros árral számolva 99,3 ezer unciát jelent. A szerdai értéken ez már csak 108,5 millió dollárt, 30,9 milliárd forintot ér. Az arany árának esésén 2 milliárd forintot veszített Magyarország.

A gazdasági portál emlékeztet rá, hogy az összeg nagynak tűnik, valójában a nemzetközi tartalékok nagyon kis hányadát teszi ki. Az MNB tartalékeszközeinek az arany ugyanis csak 0,3 százalékát adja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik