Pénzügy

Görög adósság – 50 százalékos esély van a megegyezésre

Görög adósság (Array)
Görög adósság (Array)

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken újabb megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia köztársasági elnökkel a görög adósságválság megoldása ügyében - közölték Brüsszelben görög források.

A megbeszélés kimeneteléről német, illetve francia részről nem tettek közzé semmit, de az eseménnyel nagyjából egy időben Martin Jäger, a német pénzügyminisztérium szóvivője felszólította Görögországot, hogy fogadja el a hitelezőket képviselő három nemzetközi intézmény – a brüsszeli Európai Bizottság, a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank és az amerikai dominanciájú Nemzetközi Valutaalap (IMF) megoldási javaslatait.

Ezek az intézmények – mondta a német szóvivő – már eddig is “rendkívül nagyvonalú engedményeket tettek Görögországnak”.

Június 30-ig kellene megegyezni

A brüsszeli EU-csúcs első, csütörtöki napján az állam- és kormányfők foglalkoztak ugyan a görög üggyel, de nem voltak döntési helyzetben, mert előzőleg az euróövezeti pénzügyminiszterek nem tudtak megállapodni abban, pontosan milyen szerkezeti reformintézkedéseket kell megtennie Görögországnak a június 30-ig, vagyis jövő keddig hatályos hitelcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósítása fejében.

Ugyanazon a napon esedékessé válik 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé.

Hosszabbíthatnának is

Egy pénteken ismertté vált munkadokumentum szerint a hitelezők azt mérlegelik, hogy a görög reformcsomagban való megállapodás esetén idén novemberig meghosszabbíthatnák a június végén elvben lejáró támogatási csomag érvényét, és hogy Görögország nem csupán 7,2, hanem 15,3 milliárd eurós pénzügyi injekciót kaphatna.

Ebből a jövő héten átutalhatnának 1,8 milliárdot, vagyis valamivel többet, mint amennyit a görögöknek most törleszteniük kell.

Szombaton folyt. köv. 

Athéni közlés szerint Merkellel és Hollande-dal való találkozóján Ciprasz “tájékoztatást adott a görög álláspontról”, és állítólag értetlenségét hangoztatta a nemzetközi intézmények álláspontjának megmerevedése miatt.

Szombat délután ötkor ülnek össze Brüsszelben – Angela Merkel által döntő jelentőségűnek nevezett tanácskozásra – az euróövezeti országok pénzügyminiszterei. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a testület elnöke úgy nyilatkozott, hogy még mindig van idő a megállapodás tető alá hozására, sőt, arra is, hogy annak tartalmát az érintett nemzeti parlamentek – beleértve a német Bundestagot – időben megerősítsék.

Hogy létrejön-e időben a görögökkel a megállapodás, annak Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter egy pénteki frankfurti szakmai konferencián 50 százalékos esélyt adott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik