Pénzügy

Egyre kevésbé bízunk a nyugdíjcsodában

nyugdíj (Array)
nyugdíj (Array)

Az állami nyugdíjba vetett bizalom hiányát jelzi, hogy az emberek egyre nagyobb számban, egyre többet tesznek félre idősebb korukra. De ez még mindig nagyon kevés.

A piaci trendekhez hasonlóan, 10-13 százalékkal gyarapodott az elmúlt egy év során az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon, azaz 169 milliárd forintról 195 milliárd forintra. Sokkal érdekesebb az egy főre eső átlagos vagyon alakulása. A piacon szinte egyedül náluk emelkedett a taglétszám, és az egy főre eső vagyon is mintegy 13 százalékkal, 895 000 forintra növekedett a tavalyi év azonos időszakához képest – emelte ki a megtakarításokkal kapcsolatban Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Az év eleji Cafeteria-nyilatkoztatási időszakot sikerrel zárták, az év első öt hónapjában több mint 5,3 milliárd forintnyi befizetés érkezett a pénztártagoktól és munkáltatóiktól, ez több mint 250 millió forinttal több, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Folytatódott a korábbi években tapasztalt trend is, a befizetéseken belül egyre nagyobb az egyéni befizetések aránya. Jelenleg 45 százalékra csökkent a munkáltatói hozzájárulások részaránya az összes befizetésen belül.

Egyre kevesebben bíznak az államiban

Nagy Csaba az eredményekre és trendekre utalva úgy látja, hogy egyre kevesebben bíznak a nyugdíjcsodában. Hiszen nemcsak az egy főre eső megtakarítások összege, az átlagos befizetések nagysága, hanem a tavalyi év után a taglétszám is emelkedett. Vagyis egyre többen gondolnak arra, hogy a boldog nyugdíjas évekért nekik is tenniük kell, és a megtakarítási formák közül az egyik legbiztonságosabb, legkönnyebben kezelhető a nyugdíjpénztári megtakarítás.”

Boldog Nyugdíjas kampány

A pénztár a pozitív tendenciák ellenére továbbra is fontosnak tartja felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a jelenlegi társadalmi trendek alapján, ha olyan nyugdíjas éveket szeretnének, amilyet ma elképzelnek saját maguknak, akkor azt nem nagy összegű, rendszeres megtakarítással elérhetik. Azonban ma a lakosság mindössze 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással. Ezért elindították a Boldog Nyugdíjas Kampányt, melynek segítségével arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mind pénzügyileg, mind egészségügyileg gondoskodnunk kell saját magunkról!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik