Pénzügy

Az EU vizsgálja az Amazon adóügyeit

unió, brüsszel (Array)
unió, brüsszel (Array)

Az Európai Bizottság (EB) azután is vizsgálja az Amazon Luxemburggal kötött, adózásra vonatkozó megállapodását. Az internetes kiskereskedelemmel foglalkozó amerikai cég bejelentette, Európában a jövőben az értékesítés tényleges helyén fogja jövedelmeit bevallani és az adót megfizetni.

Ricardo Cardoso, a bizottság szóvivője elmondta: bár figyelembe veszik a bejelentett változásokat, az EB tiltott állami támogatást vizsgáló ellenőrzése folyamatban van, és folytatódni fog. Arra keresnek választ, hogy a Luxemburggal kötött, adózásra vonatkozó megállapodás biztosított-e piaci előnyt az Amazonnak – tette hozzá.

Az Amazon, megváltoztatva eddigi gyakorlatát, május elsejétől az értékesítés helyén – Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában – fogja elkönyvelni bevételeit. Szakértők szerint így a vállalat az eddiginél több adót fizet a következő években.

Az Amazon tavaly 16 millió dollár adót fizetett az Észak-Amerika után a második legnagyobb piacának számító Németországban, miközben árbevétele elérte a 11,9 milliárd dollárt az országban. Az Amazon.de 32 millió euró nyereséget ért el, amiből 11,9 millió euró (mintegy 16 millió dollár) társasági adót fizetett.

A társasági adót a nyereségből számolják, nem árbevételből – mondta az Amazon.de szóvivője, hozzátéve, az elektronikus kiskereskedelem alacsony haszonkulcsú üzlet, valamint éles a piaci verseny is, ami lefelé nyomja a profitot.

Az EB a Fiat Chrysler autógyár Luxemburggal, valamint az Apple amerikai információ-technológiai óriáscég és az ugyancsak amerikai Starbucks, a világ legnagyobb kávézólánca Írországgal kötött adózási megállapodásait is vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik