Pénzügy

Magyar milliárdosok: jön a leggazdagabbak listája

gazdag vagyon (gazdag)
gazdag vagyon (gazdag)

Hamarosan kiderül, hogy maradt-e Csányi Sándor az ország leggazdagabb embere, vagy sem. Addig is néhány csepegtetett infó: már 6 milliárd kell ahhoz, hogy valaki bent legyen a top 100-ban.

Nemsokára (májusban) megjelenik a Napi.hu 100 leggazdagabb című kiadványa, és kiderül az is, hogy az első három helyen marad-e Csányi Sándor, Bige László és Gattyán György. Előlegbe annyit árult el a lap, hogy idén is nőtt a leggazdagabbak vagyona: az összvagyon idén már megközelítette a 2600 milliárd forintot – ez 160 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit (a múlt évi 180 milliárdos emelkedés után). Érdekességként: az első, 2002-ben megjelent, a 100 leggazdagabb rangsorában szereplők összvagyona akkori áron csupán 632 milliárd forint volt.

A küszöb is emelkedett, ami felett be lehet kerülni ebbe az elitklubba: 700 millió forinttal magasabbra került a léc, mint tavaly, azaz 6 milliárd forintra.
A lap szerint új tagok is bekerültek, pontosan egytucatnyian. És egyre többen vannak azok is, akik szorosan zárkóznak fel a 100. hely után.

Ami újdonság: Idén rendhagyó módon azt is számba vették, hogy az összvagyon többféle összehasonlításban mire elég, mivel mérhető össze – az eredmény pedig látványos lett a lap szerint. Tavaly pedig abban újítottak, hogy a legbefolyásosabb embereket is számba vették: akkor Orbán Viktor, Csányi Sándor és Simicsika Lajos állt az első három helyen. Nem meglepő módon, idénre itt is változott a helyzet.

Ha részletesebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik