Pénzügy

Szegénység – rekordon egy magyar mutató

Szegenyseg(430x286).jpg (Szegénység)
Szegenyseg(430x286).jpg (Szegénység)

Egyre többen vannak Magyarországon, akiket alaposan a padlóra küldhet egy váratlan kiadás.

Az elszegényedés továbbra sem csökkent Magyarországon, de van egy mutató, amelynél kifejezetten rosszul teljesítettünk, ez pedig a váratlan kiadás. Az elmúlt 9 évben még soha nem élt olyan sok ember Magyarországon, akinek gondot jelentett volna egy nem vár kiadás fedezése, mint 2014-ben – adta hírül az Eurostat adatai alapján az mfor.hu.

A statisztikából az derül ki, hogy tavaly a teljes lakosság 76,1 százalékát érintette ez a probléma. Az Eurostat ugyan még csak néhány országra közölte a számokat, de a visegrádi országoké már ismert. A mi 76,1 százalékunkkal szemben a lengyeleknél 48,6, a cseheknél 40,9, a szlovákoknál pedig 38,9 százalék azok aránya, akiknek komoly gondot okozhat egy nem várt kiadás.

De még a legtöbb szegénységi statisztikában utolsó helyeken landoló Bulgária is sokkal jobb eredményt ért el mint mi, náluk mindössze az emberek 49,6 százaléka lenne nem lenne képes fedezni egy váratlan kiadást.

Az említett országok egyikében sem nőtt egyébként azok aránya, akiknek gondot okozhat egy előre nem látott kiadás. Csak Magyarországon lett rosszabb a helyzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik