Pénzügy
Orbán Viktor (Orbán Viktor)

Február 25-én adta ki az utasítást Orbán

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 03. 27. 12:58

Már a Buda-Cash-ügy kirobbanásának másnapján utasította a kormányfő minisztereit, hogy vizsgálják meg, van-e pénz kockázatos helyeken, és ha igen, azokat vegyék ki.

Korábban a témában:

Az állami hírtévé déli híradójában a kormányülés emlékeztetőjére hivatkozva közölték, hogy a miniszterelnöki utasítás két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt történt. Orbán Viktor szerdán, Sopronban beszélt arról: ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket.

A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, “állomásoztat-e” náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, “dominóhatással fenyegetett” időszakban “egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. A rendőrség csalás és a számvitel rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.

A dátum jelentőségét az adja, hogy csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András államtitkár még arról beszélt, hogy a kormányfő a Buda-Cash botrány február végi kirobbanása utáni héten, egy március elejei kormányülésen döntött. Ráadásul a korábbi hírek szerint a Quaestornál március 8-án volt válságülés.

A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Quaestor-ügyben a nyomozás március 11-én indult el, a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön három embert gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vette őket üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

Orbán előzőleg a közrádióban elismerte, hogy írt neki levelet Tarsoly Csaba, erről azt mondta: elolvasta, azon a napon kapta meg, amikor a Quaestor-vezér az MNB-nél is bejelentést tett. A levelet közvetlenül neki juttatták el, hogy az üzenet arról szólt, hogy állami segítséget kérnek és tárgyalni akarnak a kormánynál. „Nem akarok brókerellenes hangulatot kelteni, de azért láttunk már brókert” – mondta a miniszterelnök, aki szerint ha „ez az életmód” mások kárára jön létre, „az embernek kinyílik a bicska a zsebében”.

Azzal kapcsolatban, hogy Tarsoly Csaba ellen csak csütörtök este (egy hónappal a nevezetes kormányülés után ) kezdtek csak intézkedni, azt mondta: az ügyészség nem a kormány, hanem a parlament alá tartozik, így a kormány nem tud felelősséget vállalni azért, hogy az igazságszolgáltatás milyen teljesítményt nyújt. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.