Pénzügy

Quaestor – Az MSZP vagyonzárolást követel a cégcsoportnál

quaestor (quaestor)
quaestor (quaestor)

AZ MSZP azt követeli, hogy a beérkezett feljelentések alapján zárolják a Quaestor-érdekeltségű cégcsoportban a céges, illetve a tulajdonosi magánvagyont, mert egyébként nem lesz fedezet a kártérítésekre.

A párt elnökhelyettese Tapolcán arról beszélt, hogy a péntek déli állapot szerint a cégközlönyben nem jelent meg egyetlen Quaestor-érdekeltségű cégnél sem a csődeljárás. Ez – mint mondta – három dolog miatt lehetséges: nem jelentettek csődöt, a cégbíróság elutasító döntést hozott, vagy nem döntött a cégbíróság.

Gőgös Zoltán szerint mindez azért probléma, mert jelenleg “szabadon veszik ki a forrásokat” ezekből a cégekből. “Ez azt jelenti: hiába mondta azt Rogán Antal, hogy április végére lesz egy törvényjavaslat, ami alapján visszamenőlegesen is felelni fognak vagyonukkal úgymond ezt a bűncselekményt elkövetők, ha nem lesz vagyon” – tette hozzá.

A Liberálisok előzőleg azt tették szóvá, hogy Matolcsy György miért nem áll a Quaestor ügyben végre nyilvánosság elé, miért nem tesz feljelentést és ad választ arra a károsultaknak, miként nem vette észre az MNB felügyeleti szervként éveken át a Quaestornál történt szabálytalanságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik