Pénzügy

Orbán: csökken a bankadó

orban-viktor(210x140).jpg (orbán viktor)
orban-viktor(210x140).jpg (orbán viktor)

A kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-ban is folytatja - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben sajtótájékoztatón.

A magyar állam tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben. Azt is mondta, hogy a kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-ban is folytatja. Ahogy Orbán foigalmazott: “a pénzügyi válság előtti bankterhek világához több lépésben tér vissza Magyarország”.

A bankadó körülbelül 60 milliárd forinttal lesz kisebb, mint 2015-ben. Összehasonlításképp: idén 144 milliárd forintos bankadó-bevétellel számol a kormány. A hír bejelentése után az OTP árfolyama szárnyalni kezdett, délután negyed öt körül 6 százalékot erősödott a bankpapír a reggeli nyitáshoz képest.

Mint ismert, már délelőtt kiszivárgott, hogy a magyar állam és az EBRD 15-15 százalékos tőkeemeléssel beszáll a magyar Erstébe. Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója az Orbánnal közös sajtótájékoztatóján azt mondta: a bank részvényeinek 15-15 százalékát felajánlották az EBRD-nek és a magyar kormánynak. A Reuters beszámolója szerint az Erste jelezte: 550 millió eurós, hároméves hitelprogramot indít Magyarországon.

Orbán Viktor szerint még nincs meg a vételár, és a következő hetekben fogják csak átvilágítani a bankot. Azaz Orbán bejelentése után sem tudni, hogy mindez mennyibe fog kerülni a magyar adófizetőknek. Az összeg több tízmilliárd, akár százmilliárd forint is lehet.

550 millió eurós hitelprogram

Az MTI szerint az Erste Bank Group hétdő délután honlapján közölte: az Erste Bank Hungary a következő három évben összesen 550 millió eurós hitelprogramot indít a magyar gazdaság támogatására a hétfőn a magyar kormánnyal és az EBRD-vel aláírt szándéknyilatkozat értelmében.

Egy 250 millió eurós hitelkeret legfontosabb része a közszféra alkalmazottai számára kidolgozott komplett pénzügyi csomag. Energiahatékonysági programokat 100 millió euró értékben finanszíroz a bank,  200 millió eurót pedig az agrárgazdaság hitelezésére fordítanak.

A közlemény szerint a magyar kormány a szándéknyilatkozatban kijelenti, hogy nem kíván többségi tulajdonrészt szerezni rendszerszinten fontos bankokban, és kötelezi magát, hogy a következő három évben magánkézbe adja a magyar bankokban jelenleg közvetve vagy közvetlenül birtokolt többségi részvénycsomagját.
    

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik