Pénzügy

100 milliárdot költöttek a frank védelemére

pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság, )
pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság, )

Mármint azelőtt kényszerültek erre a hatalmas kiadásra, mielőtt feloldották volna január 15-én a frank-euró árfolyamküszöböt. Magyarázza svájci jegybank a bizonyítványt?

A svájci központi bank (SNB) 100 milliárd frankot költött január első felében arra, hogy fenntartsa a franknak az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöbét.

Sokba került az árfolyamküszöb tartása

Fritz Zurbrügg, az SNB igazgatótanácsának a tagja a Bild című lapnak azt mondta, hogy az árfolyamküszöb eltörlése előtti napokban a jegybanknak minden nap egyre többet kellett költenie a küszöbszint fenntartására.
Naponta komoly milliárdok folytak el, egyre inkább az értelmetlenség érzetét keltve – tette hozzá.

A feloldása pedig sokkot okozott

A január 15-én bejelentett árfolyamküszöb-eltörlés után a frank 20 százalékkal erősödött az euróhoz és 15 százalékkal a dollárhoz képest.

A küszöbszint eltörlése előtti hetekben gyengülni kezdett az euró, ugyanakkor érezhetően megnőtt a frank mint menekülővaluta iránti kereslet.

Egyes szakértők szerint

Több lehetőséggel is számoltak

Fritz Zurbrügg elmondta: a kialakuló helyzetben az SNB több forgatókönyvet készített, szó volt például arról, hogy a frank felső árfolyamát egy dollárból és euróból álló kosárhoz kötik. Végül az a döntés születet, hogy a legjobb “elengedni” a frankot.

Fritz Zurbrügg azzal kapcsolatban, hogy sokan bírálták a jegybanki döntést, elmondta: mindenki tudhatta, hogy a három éve hozott döntés nem örökre szól.

Azt meg senki sem várhatta el, hogy annak visszavonását előre elkezdik kommunikálni. Minden ezzel kapcsolatos célozgatás csak erősítette volna a spekulációt – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik