Pénzügy

Az első munkanap tele van csapdával

munkahelyvédelem (munkahelyvédelem)
munkahelyvédelem (munkahelyvédelem)

Ha új munkát kaptunk, fontos, hogy az első napon vagy napokban a lehető legjobb benyomást tegyük a főnökünkre, a munkatársainkra. Mert aztán ezt a képet nehéz lesz megváltoztatni.

Gyilkos munkahely

Jason Calacanis a LinkedIn oldalán közölt cikkében azokat az alapvető dolgokat írja le, amelyeket jó, ha megteszünk az első munkanapokban, különben azt kockáztatjuk, hogy nem alakul ki jó benyomás rólunk sem a kollégáinkban, sem pedig a főnökünkben. A kialakult véleményt pedig igen nehéz utólag megváltoztatni. Tanácsait a Profession.hu 9 pontban foglalta össze. Íme: 

1. Érkezzünk meg a munkahelyre még mielőtt a főnök beér, és lehetőleg ne 5 perccel, hanem minimum fél vagy egy órával korábban. Arra is figyeljünk, hogy az első időkben ne menjünk haza korábban, mint a főnökünk, ez ugyanis nem keltene jó benyomást. Később már a munkánk és az eredményeink önmagukért fognak beszélni, így nem az irodában töltött idő mennyisége lesz a döntő abban, hogyan ítélnek meg. 

2. Amikor megbeszélésre vagy tárgyalásra hívnak, győződjünk meg róla, hogy van nálunk papír és toll, valamint vegyük fel a zakónkat is (ha olyan cégnél dolgozunk, ahol az öltöny viselete az előírás) és legyünk ott a helyszínen a megbeszélt időpont előtt 10 perccel. Mindezekkel tiszteletet fejezünk ki és azt, hogy komolyan vesszük a munkánkat.

3. A tárgyalás közben ne ellenőrizzük az okostelefonunkat semmilyen körülmények között, különösen ne az asztal alatt. Figyeljünk oda az elhangzottakra, jegyzeteljünk és tanúsítsunk figyelmet mindenki véleménye iránt. Gondoljunk bele, hogy semmi nem lehet olyan fontos a telefonunkon, hogy azt kockáztassuk, hogy megsértjük főnökünket, kollégáinkat vagy az ügyfeleket.

4. Ne vigyünk laptopot a tárgyalásra, ha csak nem kérik kifejezetten vagy valamilyen okból nincs rá szükségünk (prezentáció, jegyzőkönyv készítése). Tapasztalatok alapján az értekezletek alatt nyitott számítógép előtt ülő kollégákról a többség azt feltételezi, hogy e-malieket írogat, vagy az internetet böngészi még akkor is, ha ez nem igaz.

5. Semmilyen körülmények között ne beszéljünk degradáló módon az ügyfelekről, kollégákról és különösen a főnökről. Ne pletykálkodjunk, spekuláljunk és ne terjesszünk szállongó híreket. Ha munkatársaink a jelenlétünkben éppen egy ügyfelet figuráznak ki vagy kritizálják felettesünk döntéseit, ne mondjunk semmit. Az által, hogy nem nyilvánítunk véleményt sem pro vagy kontra, kifejezzük, hogy a szituáció felett állunk. 

Ha a további 4 tippre is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik