Pénzügy
útdíj (útdíj)

Útdíj: sokan járhatnak rosszabbul

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2015. 01. 07. 10:39

A kormány szerint olcsóbb a január elsején bevezetett megyei matricarendszer, mint ami korábban volt. Mégis úgy tűnik, többen veszíthetnek az új sarccal, mint ahányan nyernek.

Útdíj – első napok

A Portfolio.hu cikkében azt vizsgálta meg, hogy vajon kik azok, akik nyerhetnek az új útdíjrendszerrel, és kik azok, akik rosszabbul járnak, és miért. Igen beszédes, hogy összefoglalójukban mindössze két olyan autós csoportot találtak, akik jobban járhatnak, s ezzel szemben 11 olyan szempontot, amely a mérleg másik nyelvét húzza le.

Nyerhetnek

Akik eddig megvették az éves matricát, de csak néhány megyében közlekednek – nekik olcsóbb lehet, ha csak azokra a megyékre vesznek az idén bérletet. Jól járhatnak azok is, akik megveszik a megyei matricát, mégpedig azért, mert feltehetőleg erre nem mindenki lesz hajlandó, így kisebb lehet a forgalom a fizetőssé tett szakaszokon, vagyis kevesebb lehet a dugó.

Veszthetnek

Többek között azok, akiknek eddig nem kellett fizetniük, de mostantól kell, például a budapesti agglomerációban élők. Azok is rosszul járnak, akiknek valamikor év közben lesz szükségük megyei matricára, ugyanis az akkor is csak december 31-ig használható, ha mondjuk valakinek decemberben kell megvásárolnia. Vagyis ilyenkor nem kap egy egész évnyi úthasználatot a pénzéért.

Bosszankodhatnak, akik a Balatonra járnak, akik a Duna déli szakasza felett közlekednek, és azok is, akiknél csak néhány kilométer miatt kell a megyében matricát váltani (pl. Veszprém és Vas megye).

És ráadásul még az új autópálya-fejlesztések uniós forrásaira is keresztet vethetünk. Ha kíváncsi, miért, kattintson a részletekért!

Az áruházláncoknak is veszteséget okozhat

A Népszabadság szerint az áruházláncoknál sok milliárd forintban mérhető forgalomcsökkenést is hozhat az intézkedés, ám az is elképzelhető, hogy különösebb kár nélkül megúszható.  

A lap úgy tudja, a Tesco és az Auchan is vizsgálja, hosszú távon milyen hatása lehet a forgalomra az új sarcnak. A kérdés azért fontos a cégek számára, mert az intézkedés minden nagyobb út menti áruházat érinthet. Az ilyen üzletekbe pedig a vásárlók nyolcvan százaléka autóval érkezik, így kérdés, hogy az útdíj bevezetése mennyiben változtatja meg bevásárlási szokásaikat.

Valószínűnek tartják, hogy a rendszer bevezetését követő hetekben visszaesik a forgalom, mivel a vásárlók megnézik, melyik szakasz díjköteles, s mérlegelik, megéri-e autóba ülniük.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.