Pénzügy

Szupernagybank jöhet létre

Bankkartya(210x140).jpg (kártya, bankkártya, )
Bankkartya(210x140).jpg (kártya, bankkártya, )

Logikus lépés, hogy az állam összeolvasztja az általa megvásárolt bankokat. Így jó eszköz lesz a kezében, hogy megvalósítsa, amit elhatározott.

A Budapest Bankot is

Gyakorlatilag eldöntött tényként kezelhető, hogy az állam által megvásárolt MKB Bankot és a Budapest Bankot egy hitelintézetbe vonják össze – írta a vg.hu.

A két hitelintézet összevonásával – amelynek kezdete az előkészítéssel együtt jövő év utánra is áthúzódhat – az OTP Bank mögött a második számú banki szereplő jönne létre a magyarországi piacon – állapította meg a lap.

A két hitelintézet összesített piaci részesedése ugyanis mind a hiteleknél, mind a betéteknél 12 százalék feletti, ami igen komoly súlyt jelent a hazai piacon. És erős lehet az új szuperbank a kkv-hitelezésben is, valamint kiterjedt fiókhálózat áll rendelkezésére. A lap értesülései szerint a lakossági állampapír-értékesítésben is vezető szerepet szánnának az új nagybanknak.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Ha részletesebben is kíváncsi, például arra, mekkora ügyfélkört ér el az összeolvadó két bank, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik