Pénzügy

Dugószobák Budapesten – nagy üzlet a hűtlenkedés

szex (szex, )
szex (szex, )

Ha van kivel, de nincs hol. A szerelmi búvóhelyek piaca még mindig nagy üzlet. Van olyan, aki a titkárnőjével jön, van, aki a házastársával. Ha valaki több lakást ad ki ilyen célra, havi egymilliót is kaszálhat.

Bár még mindig megéri a randiszobák kiadása pár órára, néhány éve sokkal jobban ment az üzlet Budapesten, mint manapság. Egyre többen vágnak bele az iparba, így a kínálat is egyre nagyobb – mondta nekünk egy budapesti férfi, aki négy helyszínen is kínál szerelmi búvóhelyeket a fővárosban.

Havi egymilló több lakással

A férfinek, akit nevezzünk Bélának, 2-3 vendége van naponta, és minimum két órára adja ki a lakást 4 ezer forintért. Ez átlagos árnak tekinthető, általában 2500-5500 forintig terjednek a díjak két órára. A randiszobák csúcsideje munkaidőben, hétköznap van, hiszen a párok többsége a hűtlenek köréből kerül ki. Van, aki a titkárnőjével jön, van, aki más házastársával. De Bélának már volt háromgyerekes házaspár vendége is, akik a kisgyermekek miatt nem tudtak együtt lenni otthon. Azonos nemű párok is szívesen keresik fel őt, és vendégei 30 százaléka visszajáró.

Béla három éve kezdte az ipart. Egy ismerősétől hallott a lehetőségről, s mivel kirúgták a munkahelyéről, és akkoriban szabadult fel egy ingatlan öröksége is, belevágott az üzletbe. Most már négy lakást visz, azt mondja, a barátnője és az ő nagyszüleinek lakásait hasznosítja erre a célra. Úgy véli, egyetlen lakás is szépen hoz a konyhára, de az igazán nagy üzlet, ha valaki több lakást visz. Bár a pontos bevételét nem árulta el, könnyen kiszámolható, hogy napi 12 ezer forintos átlagos bevétellel, egy lakáson havi 250-300 ezer forint forgalma keletkezik. Négy lakással számolva ez meghaladhatja a havi egymillió forintot is.

Vigyázz a túléló rablókkal!

Persze ebből lejönnek a költségek. A vendégek után takarítani kell, tiszta ágyneműt húzni, és fogadni is kell őket. Az induláshoz is kell némi tőke, de az ettől függ, hogy milyen állapotban van a lakás. A berendezés, ágyneműk, törölközők feltöltése pár tízezer forintba kerül. A foglalásokat mindig ő intézi, telefonon vagy e-mailben, a takarításra külön embere van, de ez nem visz el többet, mint napi 4 ezer forintot. A rezsi is minimális, hiszen a pár órás vendégek nem fogyasztanak sokat.

Béla azt mondja, az adóhatóságtól nem tart, mivel ő mindent legálisan csinál, tud nyugtát is adni, ha kell. Eddig még senki nem kért ilyet tőle, mivel a párok többsége a tilosban utazik. Hivatalosan ez kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak minősül, a helyi jegyzőhöz kell bejelenteni, és adószámot is kell kérni az adóhatóságtól. Szerinte az adóhatóság amúgy sem mozdul rá az ilyen ügyekre, mert nem éri meg nekik, és ő legálisan csinálja a bizniszt, így hosszú távon biztonságban érzi magát. Azért hozzáteszi: rejtett számról soha nem vesz fel hívást, és igyekszik saját ellenőrző kérdéseket is feltenni a telefonban, hogy kiszűrje a nemkívánatos elemeket.

A fiatalember egyetlen közvetlen kockázatot említ: a „túlélő rablókat”, akik lakásról lakásra járva, minden mozdítható tárgyat elvisznek az ingatlanból. És ez azért jelentős kockázat. Legutóbb egy hete rabolta ki egy átlagos kinézetű, fiatal hölgy és a párja, egy Armani pólós fiatalember. A tévé kivételével elvitték a lámpákat, az evőeszközöket, a függönyt, a törülközőket, és negyven kötet könyvet (!). A kára 100-150 ezer forint lehetett, ami nagyjából kevesebb, mint félhavi bevétele. Ezzel együtt három év alatt kétszer rabolták ki.

Szűk kör uralja a piacot

A szerelmi búvóhelyek piacán nagyon sok a szereplő, és érezhetően egyre többen vannak. Több forrásból úgy tudjuk: a budapesti piacot 3-4 – minőségi ingatlanokat kínáló – tulajdonosi kör uralja. Ők több tízfős segítőből, takarítóból, vendégfogadóból álló csapatot vezetnek. E mellett nagyon sok a szóló, egyetlen lakást kínáló új szereplő.

Egy forrásunk érdekes meglátása szerint a budapesti albérleti piac azért szűkült be 2-3 éve, mert az emberek a saját lakásaikat külföldieknek kezdték kiadni rövidtávra, illetve pároknak még rövidebb távra, órákra. E két funkció között átfedések is vannak, azaz van, aki külföldieknek és randizóknak is kiadja ugyanazt a lakást. És ez nem véletlen, hiszen külön-külön is sokkal magasabb bevételt tudnak elérni, mint a tartós lakásbérlettel, hát még együtt.

A randihelyek általában kisebb alapterületű lakások, főként egy-másfél szobásak. Nem éri meg ugyanis nagyobb lakást kiadni, mert azt nehezebb takarítani, és a vendégek amúgy sem lakni jönnek. Dupla ágy, tiszta törölköző, ágynemű, tévé, DVD, hangulatvilágítás, wifi a főbb alapszolgáltatás. A dohányzás és a gyertya használata általában tilos. Van olyan hely, ahol a szexuális segédeszközök – gumióvszer, síkosító, szőrbilincs – vagy a feltöltött minibár is alapkellék, de ezek drágábbak. A legfelső kategória a luxus ingatlanoké, amelyek luxus módon vannak berendezve a felső tízezernek. Itt egy óra akár több tízezer forint is lehet.

Szubkulturális szex

A vendégek számára a tisztaság, a belvárosi lokáció, a parkolóhely valamilyen megléte a legfontosabb szempont, az ár inkább másodlagos. Hiszen 2-2 ezer forintot mindenki ki tud fizetni egy órára. Jó pont az is, ha valaki új építésű lakásban rendezi be a helyszínt. Valóságos szubkultúra alakult ki a helyek körül: a visszatérő vendégek vagy akik rákattantak a műfajra, tematikus blogokban, értékelő oldalakon foglalkoznak a helyszínek tesztelésével. A helyek mindegyike saját honlappal, Facebook oldallal hirdeti magát. Ezek tulajdonosai is többé-kevésbé ismerik egymást, és adott esetben figyelmeztetik is egymást, ha „túlélő rablókkal” találkoznak.

Tavaly kisebb boom volt a randiszoba-piacon, sokan ráálltak a bérletre is. Azaz nagy volumenben vettek ki új építésű lakásokat, például a Corvin Sétányon, amiket aztán randi helyszínnek rendeztek be és adtak ki. Mindez azt jelzi: van még potenciál a hűtlenkedésben Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik