Pénzügy

Így lehet hatalmasat bukni az üdülési jogon

A zirci nyugdíjas házaspár betegség miatt el akarta adni az üdülési jogát, de a cég olyan konstrukciót ajánlott, amit most nem tudnak kinyögni – írja a Blikk.

István (65) és felesége, Anna (64) még 2010-ben vásárolták meg 400 ezer forintért a Szelestei Kastélyba szóló jogot. Egy évvel később István megbetegedett, a házaspár pedig úgy döntött, megszabadul a lehetőségtől. Ekkor kerültek a cég hálójába.

Az idős hölgy szerint naivan elhitték, hogy előbb venniük kell egy másik üdülési jogot, majd a kettő árát egyszerre kapják meg egy év múlva. Ráadásul az általuk kért egymilliót sem tudták befizetni, így egy „kedvező” hitelre is rábeszélték őket – derül ki a Blikk cikkéből.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Az ígért egy év azonban már több mint egy éve lejárt, a nyugdíjasok pedig egy fillért sem láttak a beígért pénzből. Helyette csak a törlesztőt fizethetik még két évig, ami havonta közel 30 ezer forint. Sőt a cég most 80 ezer forintot követel üdülés fenntartási költség címén a két idős embertől.

„A törlesztőrészlet elviszi a maradék nyugdíjunkat is. Ráadásul a gyerekeink is hitellel küzdenek, így ők sem tudnak segíteni rajtunk” – panaszolta a nyugdíjas asszony.

A lap által megkérdezett ügyvéd szerint ez egy tipikus forgatókönyv Magyarországon.

A szóban forgó cég vezetőjét is megkérdezte a lap: „Amennyiben egy vendégünk rendelkezik olyan üdülési héttel, amelyre már valamilyen személyes indokból nem tart igényt, lehetősége van arra, hogy egy nyilatkozattal erről lemondjon, és apartmanja értékét egy másik, általunk értékesített, magasabb színvonalú apartman árába kedvezményként beszámítsuk. A szóban forgó ügyféllel folyamatos kapcsolatban állunk, problémája nem ismeretlen előttünk, de nem lehet pontosan meghatározni, hogy egy adott üdülési hétre mikor találunk fizetőképes vevőt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik