Pénzügy

Jövőre jön a nyugdíjemelés

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője mai sajtótájékoztatóján jó hírrel szolgált a nyugdíjasoknak: jövőre többet hoz a postás. Igaz, kicsit karcsúbb lesz az emelés, mint amennyire számíthattak eddig.

A miniszter elmondta: az emelés 2,2 százalékos lesz. Vagyis kevesebb, mint amennyire az eddigi hírek alapján számíthattak a nyugdíjasok. Hiszen a nyugdíjemelést a kormány inflációs céljához lövik be. És arról eddig azt lehetett tudni, hogy 2,5 százalékos lesz. Korábbi számításaink szerint ez alapján az öregségi nyugdíjak átlagos 116 ezer forintos összegére havi 2900 forintnyi lett vona az emelés.

A miniszter szerint viszont a tervezett emelés majdnem hárommillió embert érint, 1,7 millió öregségi nyugdíjas számíthat havi 2400 forinttal többre. A baleseti járadék a nyugdíjjal megegyező mértékben emelkedik – közölte az MTI.

Orbán Viktor miniszterelnök a kormány legfontosabb teendői közé sorolta a nyugdíjak értékének megőrzését az Idősügyi Tanács október eleji ülésén. Hangsúlyozta: biztosan állítható, hogy ez a következő években is lehetséges lesz Magyarországon. Ahogyan korábban megírtuk: ugyanitt a miniszterelnök azt is mondta, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni a rászoruló szüleikről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik