Belföld

Tart Orbántól a nyugdíjguru

Soha nem látott terhet jelentene, ha a nyugdíjas szülők közvetlen eltartásának terhét visszaadnák a középső generációnak – véli a szakértő.

Farkas András, a Nyugdíjguru alapítója a Világgazdaságban megjelent írásában felidézi, hogy Orbán az Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén megismételte, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni a rászoruló szüleikről. A szakértő szerint ezzel nem oldanák meg a nyugdíjrendszer problémáit.

Még a XIX. század végén is csak 46 év volt az emberek születésekor várható élettartama, a nagycsaládok pedig régen együtt éltek, így nem okozott túl nagy és túl sokáig tartó gondot a szülők támogatása – tárja fel Farkas. Az ipari forradalom után azonban az addig együttélő többgenerációs nagycsaládok szétestek. Ekkor kellett belépnie az államnak, amely az öregek aktív kori teljesítményétől függően nyugdíjat fizetett ki, mindezt a fiatalok keresetére terhelt járulékokból.

Mára azonban – az emberiség története során először – többségbe kerülnek az idősek a fiatalokkal szemben. Farkas szerint ha az állam a nyugdíjrendszer problémái elől úgy próbálna menekülni, hogy visszaadja a középső generációnak a szülők közvetlen eltartásának terhét, miközben a járulékfizetés alól sem mentesíti őket és továbbra is őket terheli a gyermekek felnevelésének költsége is, akkor ezt a generációt a történelemben soha nem látott módon zsákmányolja ki.

A társadalmi és gazdasági metszetek elemzése nélkül nem orvosolhatóak a nyugdíjrendszer gondjai, és ha nem európai keretekben gondolkodunk, a magyar rendszert könnyen elmossák a globális trendek – véli a szakértő, aki arra is kitért, hogy a svéd modellt abban lehet követni, hogy a várható élettartamot veszi figyelembe és nem fix évekkel növelik a nyugdíjkorhatárt, így próbálnak arányos eloszlást kialakítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik