Pénzügy

Jön az 5 százalékos áfa az élelmiszeriparban

hús (hús)
hús (hús)

Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján bejelentette a 2015-ös költségvetés fontosabb elemeit.

Ma délután 2 órakor Varga MIhály kormányszóvivői sajtótájékoztató keretében bejelentette a jövő évi adótörvények fontosabb elemeit.

A Portfolió szerint az időzítés azért is nagyon furcsa, mert nem szokásos, hogy a következő évi költségvetési törvényt megelőzően másfél héttel a miniszter külön csak az adótörvény-javaslatokról tartson tájékoztatót. Ahogy írták: “Elképzelhető, hogy az eseménynek a minap kirobbant kitiltási botrányhoz, illetve annak kapcsán egyes NAV-vezetők esetleges érintettségéhez is köze van, hiszen a NGM a NAV felettes szerve.”

A 2015-ös adótörvények fontosabb újdonságai

– A köztes terméknek minősülő termékek áfakulcsa csökken 5%-ra. Szarvasmarha, juh és kecske esetében jön az 5%-os kulcs. A feldolgozók és termelők által fizetett áfa fog csökkenni, de ezen keresztül a fogyasztói árban is várnak csökkenést. Korábban már bevezették a sertéshúsra az 5 százalékos áfát, akkor nem jött be az árcsökkenés, mert a kereskedők nem csökkentették az áraikat.

– A beszerző és az értékesítő szövetkezeteknek nem kell helyi iparűzési adót fizetniük

– Jövőre társasági adóalap csökkentést vehetnek igénybe a felsőoktatást támogató cégek

– A foglalkoztatást ösztönző programok tovább folytatódnak, így a munkahelyvédelmi akció. Eddig ebben 890 ezren vettek részt. A kormány ezt szeretné kibővíteni, a részmunkaidőben dolgozók számára. Bruttó 100 ezres összeghatárig lehet érvényesíteni egy kedvezményt a kisgyermekes anyukák esetében – sorolta.

– Az szja-ban és a társasági adózásban nem lesznek nagy változások, a házasságkötéseket adókedvezménnyel ösztönzi a kormány (havi 5 ezer forintos adókedvezményt kapnak a házasságkötést követő két évben).

– A kétgyermekes családok adókedvezményét fokozatosan növeli. A második gyermek vállalás ösztönzése érdekében növeli a kedvezményt a kormány. Kurucz kiemelte, hogy 2016-tól 2019-ig több lépcsőben valósul ez meg. Négy év alatt fokozatosan a kétszeresére, 10 ezer forintról 20 ezer forintra emelik gyermekenként a kedvezmény mértékét.

– Folytatódik a GYED extra

– Egyébként marad az általános 27 százalékos áfa, és marad a 10%-os kkv-kat érintő és 19%-os nagyvállalatokat érintő társasági adókulcs is

– Maradnak a különadók is, sőt a távközlési különadó kiterjesztésére készül a kormány

– A kormány hosszú távú célja az egykulcsos társasági adó. Amint ezt lehetővé teszi a gazdasági teljesítmény, ezt meglépi a kormány – vetítette előre az MTI tudósításában.

– Végezetül az áfacsalás elleni küzdelem néhány új elemét is felvázolta a miniszter, így péládul jön az elektronikus közúti árufigyelő rendszer!

Kérdésre válaszolva arról is beszélt Varga: biztosan kiterjesztik az online pénztárgépeket bizonyos szektorokra. Ez még nem dőlt el, hogy mely szektorokra, de jövőre lesz kiterjesztés.

A NAV-os botrányra utaló kérdésre válaszolva Varga azt mondta: “Amikor miniszter lettem, Vida Ildikó már a NAV elnöke volt és olyan megállapodást kötöttem vele, hogy minden, a munkáját érintő, befolyásoló információt a rendelkezésemre bocsát, de a kitiltási ügyben még nem adott információt”. A nemzetgazdasági miniszter hozzáfűzte: ebből neki arra kell következtetnie, hogy Vidának “nincs érintettsége”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik