Pénzügy

Csak 5 nagybank maradhat Magyarországon

A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója legalábbis így látja, és egyben azt is előrevetítette, hogy újabb kivonulások lesznek.

Varga Mihály mondta júliusban

A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Reutersnek adott interjújában beszélt arról, milyen átrendeződésre számítanak a magyar banki piacon – írta a Napi Gazdaság. Nagy Márton szerint a jegybank erős versenyre számít, és arra, hogy újabb bankok adják fel magyarországi állásaikat.

Felgyorsulhat 

A bankpiac konszolidációját szerinte meggyorsíthatja, hogy feltehetőleg alacsonyak maradnak a kamatok, így a kamatmarzs is. Az MNB igazgatója szerint a kormány által javasolt új törvénytervezetben (a fair bankokról) a lakossági forinthiteleknek 3 vagy 5 évre rögzített szinten vagy a Buborhoz képest rögzített kamatfelárral kellene kamatozniuk.

A központi bank igazgatója kijelentette: ahhoz, hogy a rögzített kamatozású hitelek versenyképesek legyenek, a bankoknak jelzálogleveleket kellene kibocsátaniuk hosszú távú források biztosítása céljából. A piac bővülésével egyes hitelnyújtók jelzálogbankot alapíthatnak – tette hozzá.

Hamarosan jön a rossz bank

Ha kivonul a bankunk

Nagy Márton szerint a rossz bankot, amelyhez a bedőlt ingatlanportfólió kerülhet, jövő hónapban állíthatják majd fel. Ez a bank könyv szerinti érték alatt vásárol fel majd nem teljesítő kereskedelmi ingatlanhiteleket. Ami további veszteséget okozhat a bankszektornak.

Erre, mint hangsúlyozta az interjúban, azért van szükség, mert a bankok nem tettek rendet az utóbbi években. És ezt az MNB nem nézi jó szemmel.

A forintosítás növeli a versenyt a bankok között

Az MTI tudósítása szerint a Reuters hírügynökség kelet-európai befektetési konferenciáján azt is elmondta Nagy Márton, hogy a devizahitelek forintosítása versenyt idéz elő a bankok között, és felgyorsíthatja az egyesüléseket és a felvásárlásokat. Így azok a bankok, amelyek elegendő tőkével és likviditással rendelkeznek, elcsábíthatják az ügyfeleket a riválisoktól, amikor 9-10 milliárd eurónyi hitelt kell majd forintosítani.

Nagy Márton megismételte, hogy a bankoknak bruttó 1000 milliárd forint, nettó 700-800 milliárd forintjukba kerül majd a jóváírás. Hangsúlyozta: versenyre van szükség ahhoz, hogy megelőzzék a hitelek kamatának emelését az átváltás következtében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik