Pénzügy

Iskolakezdés: kölcsönre kényszerül a családok hatoda

A családok a beiskolázás előtt átlagosan öt hónapig takarékoskodnak, azonban így is minden hatodik szülő tartja elképzelhetőnek, hogy hitelt kell felvennie szeptemberben – derül ki a GfK friss felméréséből, mely a Budapest Bank megbízásából készült.

Ha becsengettek, ennyit kell csengetni

A legtöbbe az egyetemisták tanévkezdése kerülhet, a családok átlagosan 124 ezer forintot jeleztek. Egy középiskolásra ennél jóval kevesebbet, mintegy 64 ezer forintot költenek, az általános iskolások iskolakezdése pedig 48 ezer forintba kerül.

A legnagyobb terhet a megfelelő ruházat és lábbelik, valamint a taneszközök és a tankönyvek beszerzése jelentik: ezek teszik ki a költségek 70%-át. A felsőoktatásban tanulóknál ezeken kívül a tandíj is jelentős összeget jelenthet.

Tanévkezdéskor felmerülő költségek – átlag 1 gyermekre jutó átlag

 

Nagyobb méretért kattintson a táblázatra!

Már tavasztól félretesznek rá

A családok többsége számára kiemelten fontos cél a gyerekek megfelelő iskoláztatása, amiért jelentősebb anyagi terhet is hajlandóak vállalni. Bár a megkérdezettek 80%-a nyilatkozta, hogy komoly anyagi megterhelést jelent a gyerekek iskoláztatása, tízből hét család mégis törekszik arra, hogy a lehetőségeihez mérten a legjobb minőségű termékeket vegye meg a gyerekeknek.

Minden második szülő igyekszik az őszi kiadásokat több hónapra elosztani, és az iskolakezdéssel járó költségekre átlagosan 5 hónapig takarékoskodnak.

Iskolakezdés

Miből telik?

A sulis kiadásokat általában a családok részben (60 százalék) a havi fizetésből, és a kifejezetten erre a célra félretett megtakarításokból fedezik. De persze nagyon jól jön a munkáltató által adott iskolakezdési támogatás is annak, aki kap.

Emellett azonban minden hatodik szülőben felmerül, hogy hitelt vegyen fel szeptemberben a költségek fedezésére. Közülük minden második család ismerőstől vagy rokontól kérne kölcsön; kb. egyharmaduk használná a folyószámlahitel- illetve hitelkártya-keretét, egyötödük pedig egyéb hitelt venne igénybe.

Év közben is alig csökkennek a költségek

Tanév közben átlagosan havonta 49 ezer forint kiadást jelent egy gyermek képzése, a különórákat is beleértve, de itt is vannak korosztály szerint eltérések. Míg egy általános iskolásnál a havi költség mintegy 38 ezer forint, egy középiskolásnál ez már közel 55 ezer, egyetemistáknál pedig meghaladhatja a 113 ezer forintot is.

Sok „kis” tételből jön össze a havi fizetnivaló: ezek jellemzően az étkezés, az informatikai eszközök beszerzésének és fenntartásának díjai, a különórák költsége és az utazás. Az egyetemisták szüleinek legkomolyabb kiadása a lakhatás, azaz a kollégium vagy az albérlet fedezése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik