Pénzügy

Drágulhat az alkohol

Szakemberek szerint a lehetséges pénzügyi konszolidációs lépések közül az egyik lehetőség az alkoholtermékek adókulcsának emelése.

Az adórendszer átalakítása 2014-re befejeződött, ezt követően a rendszer stabilitásának megőrzése a fő cél – mondta Pankucsi Zoltán a Napi Gazdaságnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a lap hétfői számában úgy fogalmazott: lassítani kell az adójogi változások ütemét, kevesebb és jól kidolgozott javaslatokra kell törekedniük.

Megerősítette, hogy a fogyasztási típusú adók súlya a maihoz képest megmarad. A fiskális lehetőségek tükrében azonban továbbra is kormányzati szándék a személyi jövedelemadó kulcsának csökkentése, a családalapítás kiemelt támogatása, valamint a sérülékeny munkaerő-piaci csoportok védelme adóterhelésük alacsony szinten tartása.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy további lépéseket terveznek a nemzetközi adócsalás és -elkerülés elleni fellépésben.

Emelés is lehet

A cikk kitér arra is, hogy ahhoz, hogy elkerüljük a túlzottdeficit-eljárás ismételt megindítását további pénzügyi konszolidációs lépéseket kell tenni a kormánynak. A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint ez biznyos adók esetében emelkedést jelenthet. Egyrészt a társasági adóval, másrészt  a jövedéki adóval kapcsolatos lehetőségeket említették. Ez utóbbi esetében azt a forgatókönyvet tartják a legelképzelhetőbbnek, hogy az alkoholtermékek adókulcsát emelik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik