Pénzügy

5,3 milliárdért üzemeltetik a Futárt

Öt éven keresztül havi 88,25 millió forintért üzemelteti a BKK forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerét a T-Systems Magyarország Zrt. és a Synergon Integrator Kft.

A Budapesti közlekedési központ az MTI-nek azt írta, még 2013-ban döntöttek arról, hogy fővállalkozóra bízzák az üzemeltetést, hogy a feladatnak egy személyi felelőse legyen és egy probléma esetén ne egymásra mutogassanak a különböző vállalkozók.

A tenderen egyedül a konzorciumban induló T-Systems és a Synergon Integrator adott be érvényes ajánlatot, a tárgyalási szakaszban az eredeti árhoz képest 46 százalékkal kedvezőbb árat sikerült elérni. Az öt éves időtartamra szóló szerződést már aláírták, a két cég havi 88 millió 250 ezer forintért üzemelteti a rendszert.

Ennek fejében a konzorcium működteti és javítja egyebek mellett a teljes informatikai hátteret, a wifi-hálózatot, a járműveken lévő fedélzeti egységeket és utastájékoztató eszközöket, a közterületi kijelzőket, a jelzőlámpa-befolyásoláshoz szükséges modulokat, a mobilos utastájékoztató alkalmazást. Ezek mellett vállalniuk kell a rendszer működtetése során felvetődő járulékos költségeket, tartalékkészletet kell biztosítaniuk az eszközökből és ezekre biztosítást kell kötniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik