Pénzügy

Ezt a tévedést követik el sűrűn az emberek a kertben

Dóra Melinda Tünde
Dóra Melinda Tünde

2014. 06. 15. 09:33

42 négyzetméter terület a kert hátsó részében – nem tűnik soknak, de akár egy egész család számára elegendő zöldséget termeszthetünk rajta. Sorozatunkban ahhoz adunk ötleteket, hogyan. Hűs, sötét, és kell a kertbe, mégis kerülni igyekszünk a veteményes telepítésénél. Mi az?

Korábban a témában:

Aki kertészkedni kezd, állandóan hallja a jó tanácsot a jószándékú szomszédoktól: ami a növénynek kell, az a fény, ezért napos helyre tedd a veteményest. De ez is csak egy részigazság. Nincs az a fényemennyiség, ami a paradicsomnak, a padlizsánnak, dinnyének sok lenne, de sok más növényünknek szüksége lehet az elkövetkező hónapokban kis árnyékra is.

Ugyanis a meleg nyárban valósággal kisül a talajból a nedvesség, és lesz egy olyan pont valamikor július-augusztus környékén, amikor heteken át ráül a kánikula az országra. Mozdulni sem fogunk tudni a hőségben, szinte forr majd a Balaton víze és a fent említetteken kívül a kertben minden más növény levele lógni kezd. Hiába locsolunk tonnaszámra, délutánra elájulnak.

Rettenetesen sokat segít ilyenkor a mulcsozás (lásd előző cikkünk), de még jobb, ha ezt kiegészítjük némi okos tervezéssel, és eleve úgy számolunk, hogy a túl sok hőre legérzékenyebb növényeket olyan területre vetjük vagy ültetjük, ahol nyáron délben-kora délután egy fa árnyéka húzódik majd rá – vagy esetleg árnyékolóhálót is bevethetünk.

A nyári árnyék lakói

A hűvösebb hónapokban bulizó növények (borsó, saláta, saláta, rukkola, cékla, retek, koriander, turbolya) szezonja például jól meghosszabbítható azzal, ha a szokásos vetési hónapok (február-március) után, április-májusban olyan helyre is vetünk, ahol júniusra-júliusra masszívan árnyék lesz. Ezért például én több emelt ágyást is direkt ezért a diófák alá telepítettem. Márciusban a napos ágyásokba vetem a borsót, de áprilisban-májusban már az épp lombosodni kezdő diófa alá, ahova nyáron csak reggel süt a nap. Így elég jó esély van rá, hogy júliusig szedni lehet majd folyamatosan a borsót.

A koratavaszi növények ugyanis eleve kevesebb fényre vannak optimalizálva, s nyáron annyi fény van, hogy bőven elég számukra az is, amit a fa árnyékában kapnak. Akkor már csak az öntözésre kell nagyon odafigyelni, mert a koratavaszi növények nem viselik jól a szárazságot.

Azért mindennek van határa

A paprika, a bab és a tökfélék – a végtelen vízigényük és a nagy párologtató-levélfelületük miatt – szintén nagyon hálásak némi árnyékért. Na azért nem diófányi árnyékban kell esetükben gondolkodni, de mondjuk egy szellősen metszett alma- vagy körtefa árnyéka elég értékes számukra. Körülbelül ebbe a kategóriába tartozik a mángold, a sárgarépa, a petrezselyemgyökér, a legtöbb mediterrán fűszernövény (kapor, kömény, bazsalikom, és a káposzta is: ezek alapvetően bírják a napot, de van egy ájulási pontjuk, ahonnan nehezen állnak fel újra.

A paradicsom a mi klímánkon köszöni, elvan, a padlizsán és a dinnye pedig szíve szerint még melegebbre költözne.

Fák nélkül

Ha nem egy gyümölcsösben kertészkedünk, akkor is vannak trükkök az árnyékolásra. A legfontosabb, hogy a növények gyökérzónája árnyékolva legyen, mert onnan szívják fel a vizet. A levágott fű vagy a szalma erre kiváló mulcs. De érdemes lehet akár árnyékoló-hálót feltenni a legmelegebb órákra (ez az a zöld háló, amit a kertészetekben is látni lehet), vagy összevarrni egyet használt krumpliszsákokból, esetleg szakadt lepedőkből. Az árnyékoló kifeszítésére sok módszer van, de házikerti léptékben pont elég leverni pár cölöpöt és rárajszögezni a hálót a tetejére. Nem kell, hogy atomstabilan álljon a szerkezet, elvégre nem kell havat megtartania. Ha meg lefújja egy nyári vihar, hát majd visszatesszük. Ha nagyon vegyesek az ágyásaink, akkor abban is lehet gondolkodni, hogy az ágyás felénél-harmadánál kifeszíteni függőlegesen egy hálót, mintha függöny lenne, úgy, hogy a délnyugatról sütő félutáni napsugarak útját állja. A fény útjába tesszük a paradicsomokat, mögé a paprikákat.

Kúszóbarátok

A talaj árnyékolására – és a terület kihasználására – amúgy különböző alacsony növényeket is lehet használni. Be lehet vetni lóherével a föld felszínét, és szokták a szamócát is használni erre. Vagy lehet nyári spenótot, azaz újzélandi-spenótot tenni az ágyásba és eligazgatni az indáit, hogy jó irányba menjenek. A hagyományos indiánhármasban – bab, tök, kukorica – az árnyékolással is segítik egymást a növények: a kukorica kicsit árnyékolja a tököt, a tök pedig megvédi a kukorica gyökérzónáját hatalmas leveleivel. A kukorica tövében például alighanem pöpecül elvan a saláta. De az árnyékolásba akár a gazok is besegíthetnek: a porcsin például, azon túl, hogy maga is ehető és finom, kiváló partnere a paprikának, nyugodtan hagyjuk békén, ne szedjük ki.

És hát a legősibb módszer: hogy az ember két sor nagy növény közé ültet be egy árnyéklakót. Két sor paradicsom közt nem fogja magát rosszul érezni a bab sem, ha kap elég vizet.

 

Eddigi a sorozatban megjelent cikkek

Van 28 szabad négyzetmétere? Őrült sok pénzt ér! – FN24 Ebben a részben van egy számítás azzal kapcsolatban, hogy megéri-e a kertészkedés a vásárlással szemben. A válasz: IGEN.

Így lehetezer kiló zöldsége a kertjéből – FN24 Ebben a részben a felmerült kérdésekre válaszolva készítettem egy éves tervet egy példakertre, plusz hozamokat becsültem. A márciusi vetéseket is részleteztem.

Zöldséget termesztene? Akkor dobja el a kapát! – FN24 Ebben a részben arról van szó, milyen módszerekkel is érhető el ez a viszonylag nagy hozam.

20-30 kiló zöldséget szüretelhet egyetlen négyzetméterről – FN24 Ebben a részben pedig egy ágyásom egy évén mutattam be, hogyan lehet egy helyről 5-6 kör zöldséget is learatni.

A növény, amelynek hullájából él a többi – FN24 Ebben a részben a borsóról volt főleg szó, de kiderülnek az áprilisi vetési terv részletei is.

Így arat,aki jól vet – FN24 Ebben a részben a vetés trükkjeiről volt szó.

Van kertje? Enélkül nem ér semmit – FN24 Majdnem minden a paradicsomokról

Színarany potyog az égből, csak össze kell gyűjtenie! – FN24 Az esőről és az öntözésről

Fejlámpát a kertésznek! – FN24 A májusi vetni- és ültetnivalókról

Így védheti meg zöldségeit vegyszerek nélkül – FN24 Ésszerű trükkök a kártevők ellen

Így silányult el a magyar kertek zöldségkínálata – FN24 Régebben még a parasztok is ették azokat a leveleket, amiket most különlegességként ismerünk meg

Ezért lazsálhatnak a kertészek most – FN24 A június a pihenős hónap a kertben.

Így oldhatjuk meg kertünk vízproblémáit – FN24 Azon túl, hogy kutat ásatunk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.