Pénzügy

Egységesítenék a minimálbért az EU-ban

FN24
FN24

2014. 05. 26. 07:09

Az uniós tagországok mindegyikében a helyi átlagbér legalább 50 százalékára kellene módosítani a minimálbért, illetve az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség egy uniós szervezet szerint - számol be róla hétfői cikkében a Napi Gazdaság.

Korábban a témában:

Klaus Heeger, a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége (CESI) főtitkára a lapnak elmondta: ehhez minden tagállamban figyelembe kellene venni a helyi gazdasági viszonyokat: a bruttó nemzeti összterméket, az inflációs rátát. A szakszervezetek és a mindenkori kormányok között így elegendő lenne évente egyszer áttekinteni a bérek kérdését.

Magyarországon a bruttó minimálbér 101 500 forint, ami 44 százaléka a bruttó 230 000 forintos átlagkeresetnek.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára a lapnak elmondta, hogy a szervezet már évek óta lobbizik azért, hogy Magyarországon is ilyen számítási módszert alkalmazzanak. A szakszervezeti vezető szerint a kormánnyal korábban kezdett egyeztetés az idén folytatódhat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.