Pénzügy

Banki csapdák, amiken sokat bukhat

FN24
FN24

2014. 05. 26. 15:39

Íme, néhány nyomós ok arra, miért érdemes elolvasni a pénzügyeinkhez kacsolódó szerződések apróbetűs részét is.

Korábban a témában:

A kellemetlenségen túl anyagi kárunk is származhat abból, ha nem olvassuk el a banki szerződésünket. Mert amit nem ismerünk, azt elég nehezen tudjuk betartani.

Az átolvasás szükséges akkor is, ha szóban úgy érezzük, kimerítő tájékoztatást kaptunk. S hogy mit veszíthetünk? A Pénzcentrum.hu 10+1 pontban foglalta össze, ebből szemezgettünk.

Ha változnak a személyi okmányaink

Erről értesítenünk kell a bankot, vagy „haladéktalanul”, vagy konkrétan azt is megmondják, hány napon belül. Ha elmulasztjuk, bukhatjuk például a telefonos ügyintézést. S pluszban megtéríttethetik velünk a megváltozott adatok felkutatásának költségét is.

Új levelezési cím

A portál szerint van olyan pénzintézet, ahol ezt már 5 nappal a változás előtt be kell jelentenünk. Ha nem tesszük, akkor pedig nyakunkba varrhatják a küldemények többszöri kiküldése miatti költséget.

Banki levél – nem mentség, ha nem kaptuk meg

A hitelkártya-tartozásnál például nem mondhatjuk, sajnáljuk, azért nem fizettünk, mert nem jött meg a kivonat. S ezzel az indokkal nem mentesülünk az akár több ezer forintos késedelmi kamat alól sem. Ha nem jön kivonat, akkor ugyanis a szerződés szerint nekünk kell keresnünk a bankot.

Van olyan pénzintézet is, ahol külön pár száz forintos díjat számítanak fel a fizetési felszólításért, vagy a folyószámlával kapcsolatos levelezési költség címén.

Egyenleg

Ha van lekötött pénzünk, és szeretnénk is megkapni a kamatot, akkor érdemes arra is figyelnünk, hogy egy váratlan beterhelésre is legyen fedezet a számlánkon (pl. bankkártya éves díja). Mert ha nincs, akkor a bank, hogy fedezze a kiadást, előzetes értesítés nélkül feltörheti a lekötésünket. S így ugorhat a kamat. Ami főleg akkor érdekes, ha hosszabb időre kötöttünk le viszonylag nagyobb összeget.

Ha kíváncsi, mi az, amin még bukhat, kattintson!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.