Pénzügy

Matolcsynak köszönje, ha végre pénzt kap a bankjától

Becslések szerint százezrek kaphatják és tízmilliárd forintra rúghat a teljes összeg, amit visszafizetnek nekünk a pénzintézetek.

Eltolták a határidőt

A Magyar Nemzeti Bank először április 30-áig adott határidőt a megbüntetett 35 bank közül annak a 33-nak, akiknek a jogtalannak ítélt díjemelések miatt beszedett összegeket vissza kell téríteniük az ügyfeleiknek.

Pénteken azonban új határidőt szabtak, legkésőbb május 31-ét.

 

Csak beetetés?

Gigabírság

A bankokra egyébként 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a pénzügyi felügyelet, és kötelezte őket a kondíciós listák megváltoztatására is. Ahol például a nullás számláknál díjat vezettek be, vagy ahol láthatóan hárították át a tranzakciós illetéket, ott is korrigálniuk kellett.

Amellett, hogy a jogosulatlannak ítélt díjakat vissza kell fizetniük.

A többség fizet

Először persze nagy volt a bankok részéről a morgolódás, de végül az Azénpénzem.hu információi szerint csak néhány pénzintézet adott be keresetet az MNB intézkedése ellen. A jegybanki vezetők mintegy 10 milliárd forintra taksálják a visszajáró összeget.

Tehát akár szerdáig, de legkésőbb május 31-én pénz állhat a házhoz!

Mennyit kaphatunk?

A lap információi szerint a CIB-nél például egyes számláknál közüzemi beszedésenként 19 forint járhat vissza. De van olyan tétel is, ami 1700 forintnyi lehet. Ennél a banknál „sztornó” megnevezés alatt fut majd a visszatérítés, és odaírják azt is, hogy milyen díjat utalnak vissza az MNB-döntés miatt.

Mi lesz azzal, aki már megszüntette a számláját?

Nem kell aggódnunk, ebben az esetben is eljut hozzánk a visszatérítés, csak nem átutalással, hanem a postás fogja kihozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik