Pénzügy

Mégis jöhet az ingyenhitel

FN24
FN24

2014. 04. 23. 12:32

Úgy tűnik, a kormány nem feledkezett meg a közszolgáknak tett ígéretéről, csak még nem döntött, pontosan hogyan is segítse őket az otthonteremtésben.

Korábban a témában:

Így kedvezne…

A kormány még tavaly ősszel határozott róla, hogy ki kell dolgozni a közszolgálati otthonteremtési kölcsön speciális konstrukcióját. A határozat szerint a kölcsön törlesztőrészletének megfizethetőségét hosszú futamidejű kamattámogatással biztosítanák, valamint a szükséges önrész előteremtésében is szerepet vállalna az állam (kezességvállalással). A kidolgozást pedig az érintett tárcákra hagyták.

Karácsony előtt a kabinet ismét foglalkozott a kérdéssel, de azóta úgy tűnt, hogy semmi nem történt. Még a választási kampányban sem került elő a téma. Szóval azt lehetett hinni, lekerült a műsorról. De mint az Azénpénzem.hu megtudta, nem erről van szó.

KIM: a kormány napirenden tartja

A portál érdeklődésére ugyanis a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt válaszolta, hogy a kormány továbbra is foglalkozik a kérdéssel. Korábban azt lehetett tudni, hogy a kabinet előtt több javaslat is szerepelt.

Elvileg így nézhet majd ki

A Népszabadság például kétféle változatról számolt be az év vége előtt. A lap akkor azt írta, hogy a kamatmentes hitel futamideje akár 35 év is lehet.

Az általuk ismertetett egyik verzió szerint megszabták volna, hogy új ingatlanra 30, használtra 20, bővítésre pedig legfeljebb 15 millió forintnyi lehet a költség. Maga a támogatott kölcsön pedig az első esetben 15, a másik kettőben 10 millió forint lehet maximum.

A másik változatot pedig úgy jellemezték, hogy a felhasználástól függetlenül 18-19 millió forintban maximálnák a költséghatárt, amihez legfeljebb 15 millió forintos hitel társulhatna. S ez utóbbi verziót elvileg a devizahitelek kiváltására is lehetne használni.

Devizahitelesek

Még ősz előtt kijöhetnek vele?

Hogy mikorra lesz valami a tervekből, azt még mindig nem tudni. Van olyan vélemény, hogy még az őszre tervezett önkormányzati választások előtt kiderülhetnek a részletek.

A portál azonban azt is megemlíti, hogy a közszolgák ügye nem függetleníthető a többi devizahitelesnek ígért megoldástól. Ami körül még elég sok a bizonytalanság.

A terv egyébként, hogy kamatmentes hitellel segítenék a közszolgák devizahiteleinek kiváltását, már elég régi, hiszen Orbán Viktor még 2011-ben, levélben ígért nekik segítséget. Most úgy tűnik, aktuálissá vált az ígéret beváltása.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.