Pénzügy

5 tipp, ha nagyot akar durrantani a felmondásával

FN24
FN24

2014. 04. 10. 15:00

Aki eddig csak tűrt, és tűrt, de már nagyon tele a hócipője, az egy stílusos felmondással kiengesztelheti a lelkét. Kis bátorság azért elkél az extrém figurákhoz. Íme!

Korábban a témában:

A Guardian összeállításából megtudhatja, hogyan teheti egyedi módon emlékezetessé a távozása napját. A cikkben megtörtént eseteket gyűjtöttek össze, az 5 legütősebb felmondást – derül ki a Profession.hu összefoglalójából.

A magyarok…

1. Mindenkinek beolvasott

Egy a Whole Foods vállalatnál dolgozó kanadai férfi felmondólevele nem szorítkozott a szokásos pár szóra. Ehelyett úgy döntött, ízekre szedi kollégáit. Hogy mit jelentett ez? Többek között sovinisztának és szociopatának titulálta őket.

Ezen kívül a cég szendvicseit egyszerűen rémálomnak nevezte, a vállalat filozófiáját pedig értelmetlen őrültségnek minősítette.

2. Rezesbandával kísértette magát

Egy Rhode Island-i hotel 23 éves takarítója pedig rézfúvós zenekar kíséretében adta át felmondását felháborodott menedzserének (a Macskajaj című film zenéjére), amit videóra is vett:

A kisfilmet 4,5 millióan nézték meg az interneten, és azóta is működik a férfi weboldala, amelyen étteremben és hotelekben dolgozó munkavállalók oszthatják meg tapasztalataikat és adhatnak tanácsot egymásnak.

3. Rizikós landolás

Egy légiutas-kísérőnél, Stewen Slaternél akkor telt be végleg a pohár, amikor egy utas különösen durván viselkedett vele a járaton.

Erre Stewen először káromkodni kezdett, majd fogta a csomagjait, felmarkolt néhány sört és aktiválta a szigorúan vészhelyzet esetén használandó felfújható csúszdát és azon keresztül hagyta el a gép fedélzetét. A megdöbbentő eset súlyos jogi következményekkel járt: a légitársaság perbe fogta őt.

Egy svéd városban

4. Dalolva és táncolva távozott

Mint arról a Profession.hu is beszámolt: Marina Shifin videós újságíró megelégelte a rengeteg túlórát és azt, hogy főnökét kizárólag a nézettségi adatok érdeklik, és nem enged teret a nyugodt, kreatív munkának.

A lány így mondott fel: hajnali fél ötkor megjelent az üres szerkesztőségben és Kanye West “Gone” című számára egy táncot mutatott be, mely alatt elmesélte, milyen volt az élet a szerkesztőségben. Ezután kijelentette, hogy nem kér többet ebből az életmódból.

A videót 17,6 millióan látták az interneten.  (A cég egyébként szintén egy vicces videóval válaszolt a volt dolgozónak.)

5. Krikett helyett vallomás

A Guardian összeállításában saját újságírója történetét sem hagyta ki. Az egyébként azóta is a lapnál dolgozó Scott Murray 2003-ban egy krikett meccsről indult riportot készíteni. Tudósítását azonban rendhagyó módon így kezdte: “miféle élet ez, és mi a bánatot keresek én a Moorgate megálló felé tartó metrón reggel 6:30-kor?”

A cikknek hatalmas sikere lett, amire rengeteg olvasó reagált saját keserű tapasztalatát ecsetelve.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.