Gazdaság

Az állásuk megőrzése miatt stresszelnek a legtöbben a munkahelyükön

A leggyakoribb stresszforrás a munkahelyi átszervezés, illetve a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanság Európában.

Az Európai Munkabiztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által végzett felmérés során a válaszadók 72 százaléka jelölte meg a munkahelyi szorongás kiváltó tényezőjeként az átszervezés, illetve a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanságot. A túlzott mértékű munkaterheket és a túl hosszú munkaidőt 66 százalék minősítette stresszforrásnak, a munkahelyi megaláztatásokat, illetve zaklatást pedig 59 százalék.

Csak az állás meglegyen

Az európaiak tehát alapvetően azért feszültek a leginkább, mert nem tudják biztosan, nem veszítik-e el a munkahelyüket, például egy átszervezés során. Ehhez képest valamelyest másodrangú kérdés az, hogy milyen is az a munkahely, amelyhez ragaszkodnak, hogyan is érzik magukat a munkahelyükön.

Maga a munkahelyi stressz a statisztikák szerint a munkaidő-kiesés 50-60 százalékánál kimutatható a háttérben, ami egybecseng azzal az adattal, hogy a megkérdezett alkalmazottak 51 százaléka szerint mindennapos jelenségnek tekinthető a munkával kapcsolatos szorongás, feszült lelkiállapot. Ez számít Európában az előfordulási arányokat tekintve a második leggyakoribb munkával kapcsolatos egészségügyi problémának – rögtön a váz- és izomrendszeri rendellenességek után. A felmérés szerint az európai válaszadók negyven százaléka véli úgy, hogy saját munkahelyén nem kezelik megfelelően a szorongás problémáját.

Kampány indul

A Brüsszelben Andor László foglalkoztatási EU-biztos, Vaszilisz Kegkeroglu görög munkaügyi miniszterhelyettes, valamint az EU-OSHA igazgatója, Christa Sedlatschek által meghirdetett kampány mottója: “Az egészséges munkahelyen kezelik a stresszt.”

A kampánnyal ahhoz kívánnak támogatást nyújtani, hogy a munkaadók, vállalati vezetők és a dolgozók, illetve az őket képviselő szervezetek “találjanak egymásra” az ilyen gondok enyhítésénél.

Ennek érdekében két éven át szerte Európában több száz szervezet bevonásával tanfolyamokat, konferenciákat, szakmai műhelyrendezvényeket tartanak, és a téma iránti érdeklődést poszter-, film-, illetve fotópályázatokkal, kvízműsorokkal is igyekeznek felkelteni. A legközelebbi fontosabb esemény április 15-én lesz, amikor meghirdetik a munkahelyi stressz enyhítése terén leginkább bevált európai gyakorlatok, eljárásmódok vetélkedőjét. A legsikeresebbek jövő áprilisban vehetik majd át a díjakat.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.