Pénzügy

Elszálltak a társasházi díjak

panel (panel)
panel (panel)

Mármint a számladíjak, amelyek van, ahol a korábbi duplájára ugrottak. S közben a különböző megtakarítási számlák kamata meg eltűnt.

Rezsicsökkentés

Jól betett a lakóközösségeknek a tranzakciós illeték. Úgy tűnik, a társasházak rezsimegtakarítását a bankok fölözték le. A bankköltségek emelkedése ugyanis számos házban elvitte azt, amit egyébként a rezsicsökkentéssel megtakaríthattak volna – írta az Azénpénzem.hu.

A költség megduplázódott, a kamat elolvadt

Példaként említették, hogy míg 2009-2012 között mintegy 7 százalékkal emelkedett egy ház banki költsége, addig tavaly a duplájára (százezerről kétszázezerre) hízott.

S közben a ház hárommillió forintos megtakarítása a korábbi évi 90 ezer forint helyett már csak 7500 forint kamatot hozott. De van olyan ház is, amely már egyáltalán nem kap kamatot a megtakarításaira.

Ráadásul a társasházaknál a befizetésért is díjat szed a bank. Vagyis akkor, amikor a lakó utal a társasháznak. 
S mint a lap megállapítja, a díjemelésnek nem sok korlátja lehet, hiszen a társasházak többsége úgy gondolja, kivitelezhetetlen a számukra a bankváltás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik