Pénzügy

73 éves korunkban tudunk csak nyugdíjba menni?

A nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedésére számítunk. A fiatalok úgy vélik, 70 felett is dolgozniuk kell majd.

Nyugdíj

Jelenleg Magyarországon éppen 62 évről 65 évre emelik néhány éven belül a nyugdíjkorhatárt. Azonban a ma gazdaságilag aktív 25-55 éves korosztály tagjai úgy érzik, ez még nem a végállomás – írta a biztositasiszemle.hu

Átlagosan 70 éves korunkban vonulhatunk majd vissza?

Az 55 év alattiak úgy vélik, hogy amikor majd ők mennek nyugdíjba – akár akarják, akár nem – magasabb korhatárokkal kell szembesülniük. Azt gondolják, hogy (átlagosan) 70 évesen fognak majd nyugdíjba menni – derül ki a portál által hivatkozott, az UNION Biztosító megbízásából 2013 decemberében a Psyma Hungary által készített reprezentatív felmérésből.

A jelenlegi szabályok szerint ki mikor mehet nyugdíjba:

– 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév,
– 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,
– 1953-ban született, a betöltött 63. életév,
– 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,
– 1955-ben született, a betöltött 64. életév,
– 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,
– 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.
Forrás: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.

10 évente 2 évvel emelkedhet a nyugdíjkorhatár?

A nyugdíjkorhatárhoz legközelebb eső (45-55 éves) korosztály tagjai azon a véleményen vannak, hogy átlagosan 68 éves korukban fognak majd nyugdíjba vonulni. A középkorosztály tagjai (35-44 évesek) a várt nyugdíjba vonulás időpontját ennél még feljebb tolják (átlagosan 70 év). S ugyanez a tendencia figyelhető meg a legfiatalabb (25-34 évesek) körében: becslésük szerint az ő esetleges nyugdíjazásuk már csak 72 éves korukban lesz várható. A válaszok tehát azt mutatják, hogy 10 esztendő elteltével átlagosan 2 év nyugdíjkorhatár-emelkedést valószínűsítenek az emberek.

73-ig meg sem állunk?

A közelmúltban bekövetkezett korhatár-változtatások az egységesítés irányába mutatnak: ma már a férfiak és a nők nyugdíjba vonulásának korhatára azonos. Korábban eltérések voltak, s ezek az eltérések még éreztetik a hatásukat a válaszokban: a férfiak ugyanis általában azt jósolják, hogy ők 2 évvel később fognak nyugdíjba vonulni, mint a hasonló korú nők. Például a felmérésben szereplő 25-34 éves férfiak átlagosan 73 éves korukra teszik nyugdíjba vonulásuk időpontját, a 25-34 éves nők pedig 71 éves korukra.

Nyugdíjpénz

Ha rajtunk múlna, nem emelnénk a korhatárt

Bár a megkérdezettek úgy érzik, hogy a nyugdíjkorhatár az idő múlásával párhuzamosan fokozatosan emelkedni fog, ha rajtuk múlna, nem változtatnának a jelenlegi korhatárokon. Összességében mindössze 10 százaléknyian gondolják, hogy a nyugdíjrendszer hatékony működéséhez jelentősebben meg kellene emelni a nyugdíjba vonulás korhatárát. A többiek nem értenek ezzel egyet.

A nyugdíjjal kapcsolatos bizonytalanságokat érzékelve a megkérdezettek túlnyomó többsége már gondolt arra, hogy jó volna jövőbeni nyugdíját kiegészíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik