Pénzügy

Így kereshetnek még többet a fiatalok

A külföldön tanuló magyar diákok azért mennek el, mert színvonalasabb tanulmányokra és több munkalehetőségre vágynak. No és nem mellesleg a fizetésük is több lehet.

Egy brit oktatási intézet saját magyar diákjait kérdezte meg, hogy miért döntöttek a külföldi tanulás mellett, mennyire elégedettek a kinti élettel, és beigazolódtak-e előzetes félelmeik.

Egy másik kutatás pedig azt vizsgálta, hogy akik alapvetően Magyarországon tanulnak, de ösztöndíjjal külföldre is kijutnak tanulni, milyen előnyökre tehetnek szert. A két felmérés alapján úgy tűnik, jó döntés lehet külföldön tanulni.

Akik kimennek dolgozni

A többség nem térne haza

A Milestone felmérésben 116 diák vett részt, 88 százalékuk 17 és 21 év közötti. Válaszaikból kiderül, hogy többségük kifejezetten jól érzi magát odakint, és elégedett mind a tanulmányok minőségével, mind a társasági élettel.

A kutatást készítők egy korábbi felmérésében arra is rákérdeztek, hogy terveznek-e hazatérni a kint tanuló magyarok. A tanulmányok befejezése után a diákok 61 százaléka Nagy-Britanniában maradna, és csak öt százalékuk térne haza. Öt évvel diploma után a válaszadók 56 százaléka egy harmadik országban (nem Magyarországon, vagy Nagy-Britanniában) képzeli el a jövőjét. A családalapítást viszont 44 százalékuk már Magyarországon képzeli el, 38 százalékuk harmadik országban, 17 százalékuk Nagy-Britanniában.

És ezt már hallotta?

A hazatérés fele húzók a család, a barátok és az otthonosság érzése miatt jönnének haza, a távolmaradók a karrierlehetőségeket, a magasabb jövedelmet és az önmegvalósítás fontosságát emelték ki – számolt be az edupress.hu.

Aktívan kell érdeklődni

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) pedig 400 jelenlegi és volt diákja körében arról végzett felmérést, mi szükséges ahhoz, hogy valaki külföldi tanulmányi ösztöndíjban részesüljön. A nyelvtudás és a megfelelő hozzáállás a kulcs a külföldi ösztöndíjhoz – ez derül ki a vezető hazai felsőoktatási szakmai műhely friss felméréséből. Azok körében, akik a felsőoktatásban töltött éveik során külföldön is tanultak, 97 százalék beszél angolul, 75 százalék pedig németül (is).

A legtöbben egyébként nem az oktatási intézményüktől, hanem baráttól vagy ismerőstől értesültek az ösztöndíj-lehetőségekről; tanáraiktól csak kevesen szereztek információkat, a médiából pedig szinte senki nem tudott meg semmit a külföldi ösztöndíjakról, vagyis jelenleg zömében csak az aktívan érdeklődők értesülnek a külföldi tanulmányi lehetőségekről. A diákok körében a legnépszerűbb ösztöndíj az Erasmus, a leggyakrabban választott célpont pedig Németország.

A külföldi tanulmány megtérül

Mutatja ezt, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer 2012-es statisztikái szerint számottevően többet keresnek azok a diákok, akik tanulmányaik egy részét külföldön töltötték. Mert míg a külföldi tapasztalattal rendelkező frissdiplomások átlagos havi nettó jövedelme 226 130 forint, a tanulmányaikat „csak” Magyarországon végzők nem kevesebb mint 33 százalékkal kevesebbet, 169 030 forintot keresnek.

Ám hiába a majdnem 60 ezer forintos nettó különbség, a diplomás pályakövetési adatok szerint csak minden tizedik diák (9,6 százalék) tanult külföldön is a hazai felsőoktatásban töltött évei alatt.

Az MCC diákjainak körében ennél némileg kedvezőbben alakultak a számok: a Ba/Bsc-képzésben tanulók 12 százaléka, az Ma/Msc-s diákoknak pedig 38 százaléka tanult már valamilyen külföldi felsőoktatási intézményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik