Gazdaság

Így juthatnak ki a legmenőbb startupokhoz a magyar fiatalok

Boston és San Francisco után idén több távol-keleti állomásra és Izraelbe is eljuthatnak a magyar fiatalok a Bridge Budapest segítségével.

– Szeretnénk, ha minél több ember maradna itthon, és akár a cégeinknél tanulnának. Gyakran ugyanis a legjobb tehetségeinket veszítjük el. Miközben nagyon sokat tud ez az ország még fejlődni, meg tudjuk mutatni, hogyan lehet Magyarországról sikeres, akár világhíres startupot építeni. Valami elkezdődött – mondta el Balogh Péter, az NNG vezetője.

A Bridge Budapest március 7. és április 7. között várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik marketing, design, számítógépes fejlesztés vagy sales területén akarnak tanulni a nagy magyar csodacégektől. A nyertes pályázók 1 hónapot tölthetnek a legizgalmasabb informatikai cégeknél külföldön. A programba bárki jelentkezhet, aki egyetemista vagy már befejezte tanulmányait, és szívesen lenne gyakornok a világhíres startupoknál.

– Stockholmban nincs több világhíres startup, mint Magyarországon. Svédországban az utóbbi 200 évben gyors volt a gazdasági növekedés, neves brandek jöttek létre, mint a Volvo, az Ikea vagy az Ericsson. Mi ezt Magyarországon épp most alapozzuk meg. 50 vagy 100 év múlva majd mi leszünk azok, akikről elmondják, hogy egy mentalitásbeli változást indítottunk el – tette hozzá a Prezi-vezér, Árvai Péter.

Míg a magyar fiatalok San Franciscótól egészen Ázsiáig juthatnak az ösztöndíjjal, szintén a program keretében a LogMeIn, a Prezi, a Ustream és az NNG budapesti irodái külföldi tehetségeket is fogadnak budapesti irodáikban, hogy megmutassák, Magyarországon is megtalálható már a világszínvonalú üzleti kultúra.

“Szeretnénk, ha a sikeres, Magyarországról indult cégeket látva a fiatalok elhinnék, hogy itt is lehet nagyszabású dolgokat csinálni. A Bridge Budapest fontos útravalót ad nekik akár a diploma mellé: az inspirációt és a lehetőséget, hogy megvalósíthassák álmaikat. Nem kell elmenni az országból ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Sőt azok számára is lehetőség az ösztöndíj-program, akik külföldön tanulnak vagy már dolgoznak, és keresik a visszautat, de csak akkor jönnének haza, ha itthon világszínvonalú, értelmes lehetőségeket találnak” – mondta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.

A Bridge Budapest célja, hogy megmutassa a fiataloknak: érdemes követni az álmaikat, mert jó ötlettel, némi szerencsével és kemény munkával bárki kitörhet a világpiacra. Tavaly a 200 jelentkezőből 6 tehetséges fiatal szerezhetett tapasztalatot a világszínvonalú magyar cégeknél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik