Pénzügy

Így változhat az adózás, ha marad a kormány

A kiszivárgott hírek szerint több ponton is hozzányúlhatnak az adórendszerhez. Olyan pontokon, melyek mindnyájunk zsebét érinthetik.

Az új ciklusban kisebb korrekciókat hajthat végre az adórendszerben az Orbán-kormány, amennyiben megnyerik a választásokat – tudta meg a Figyelő. Talán nem meglepő, de a korrekció alatt most csökkentésre kell gondolnunk.

A Jobbik terveiben

Kisebb tranzakciós illeték

A lap úgy értesült, csökkenthetik például a pénzügyi tranzakciós illeték jelenlegi 3, illetve 6 ezrelékes kulcsait. De hogy mennyivel, az még a jövő zenéje.

Tudomásunk szerint ugyanis vita van ebben a kérdésben. Nem mindenki ért egyet az iránnyal, de van olyan vélemény is, hogy csökkenteni kell a sarcot.

Egy számjegyű szja-kulcs

Úgy értesültek, bizonyosan átalakul majd a jövedelemadózás is, ami azt jelentheti, hogy bevezethetik a már beharangozott egy számjegyű, tehát legfeljebb 9 százalékos szja-kulcsot. Amire jó esély van, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is kiállt már az elképzelés mellett.

Arról viszont kevesebb szó esett, hogy ebben az esetben az szja-tábla mellett a többi jövedelemadó mértékét is csökkenteni kell, ha tartja magát a kabinet a kiszámítható, egyszerű, egykulcsos adórendszerhez. Vagyis például az osztalékadó mérséklése is várható ez esetben.

Cafeteria és áfa

Részben ide kapcsolódik, hogy a cafeteria szabályozásában is lehetnek változások, mert egyes vélemények szerint túl szerteágazó jelenleg az igénybe vehető szolgáltatások köre.

Végül az sem kizárt a lap szerint, hogy a felső, jelenleg EU-rekorder áfakulcs is alacsonyabb lesz pár éven belül. Ebbe az irányba mozdul el egyébként az unióban folyó áfareform-előkészítő munka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik