Pénzügy

Gumis cégre csapott le a NAV

gumi (gumi)
gumi (gumi)

110 millió forint értékben szereztek be árut áfafizetés nélkül.

Adócsalás miatt a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói lefoglalták egy mezőkövesdi autógumi-kereskedéssel és gumik szervizelésével foglalkozó cég mintegy húszmillió forint értékű gumiabroncs- és felnikészletét – tájékoztatta a testület észak-magyarországi regionális igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t pénteken.

Kovács Dorina főhadnagy elmondta, hogy a gyanú szerint a cég több, valójában nem működő gazdasági társaság nevében Németországból szerzett be autógumikat és felniket, amelyeket mezőkövesdi telephelyén értékesített. Az ügyvezető az árut belföldi beszerzésűnek tüntette fel, így a gumik és felnik után az áfát senki nem fizette meg. Összesen 110 millió forint értékű árut szereztek be így.

Az adócsalással okozott hiány fedezeteként a pénzügyi nyomozók lefoglaltak 1100 autógumit és 250 felnit.
A nyomozás adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás miatt folyik, ami akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető – tette hozzá a szóvivő. Megjegyezte, hogy a cégnél adóvizsgálatot is indítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik