Pénzügy
lili (lili)

Lili: támogatásból nem lehet gyereket nevelni

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2013. 12. 29. 07:00

A fiatal pár korábban szinte csak szórakozásra, nyaralásra költött. Idén viszont rájuk szakadt minden anyagi teher, ami az önálló felnőtt léttel együtt jár. Ez átformálta, az életüket: takarékosabbak lettek és tudatosabbak. Ami a gyerekvállalást illeti: a kormányzati ösztönzők hidegen hagyják őket.

Korábban a témában:

Jobban éltünk-e idén, mint tavaly? Három család történetén keresztül keressük a választ erre a kérdésre. Az első egy nagycsalád volt, most fiatal pár következik, akik épphogy csak elkezdték közös életüket. És gondoltunk a nyugdíjasokra is.

András és Lili kicsit több mint két és fél éve ismerte meg egymást. A lány azt mondja, igazi első szerelem az övék. Mindketten diákok még, de mivel Lili örökölt egy házat, és a szerelmük sem gyengült, hanem inkább erősödött, 8 hónapja együtt is élnek. Nagy változás volt ez az életükben.

Vége a gondtalan tini létnek

A jobban élnek-e idén, mint tavaly kérdésre Lili azt mondja, érzelmileg mindenképp. Ha viszont a piszkos anyagiakat nézzük rosszabbul. Korábban ugyanis szinte csak a szórakozásra, a nyaralásokra kellett költeniük, most viszont rájuk szakadt a nagybetűs élet, minden nehézségével. Sokfelé kell fizetniük, sokfélét. Ráadásul a házukban is meg kellett csináltatni néhány dolgot, hogy lakható legyen.

De haszonnal is járt az önállósodás: amióta együtt élnek sokkal tudatosabban vásárolnak és sokat tanultak a spórolásról is.

Ketten 155 ezerből

Lili idén végez a főiskolán, párja pedig jövőre, mert ő csúszik a tanulmányaiban. Egyelőre csak András dolgozik, mert Lili a sok gyakorlat és a szakdolgozat miatt nem tud rendes munkát vállalni. Mindketten államilag támogatott szakon vannak, de András önköltségesen kezdte, és csak az első félév után került át, jó tanulmányi átlaga miatt. A tandíjat a főiskola befejezése után tervezik visszatörleszteni.

A jövedelmük több kisebb tételből áll össze. Mivel mindketten félárvák, így nappali tagozatos hallgatóként kapnak árvaellátást, 32 ezer illetve 38 ezer forintnyit. Ez tavaly is járt nekik, igaz két ezerrel forinttal kevesebb. Ezen kívül Lili szociális ösztöndíjára számíthatnak még, amit a főiskolától kap, havi 10 ezer forintnyit. András fizetése pedig 75 ezer forint. Vagyis összesen 155 ezer forintból gazdálkodnak.

Az élelmiszereken nem spórolnak

A főiskolától kapott szociális ösztöndíjjal kiegészítve azt mondják, kijönnek a pénzből, de sokszor meg kell szorítaniuk a nadrágszíjat. A számlákat mindig hó elején fizetik ki, s aztán a megmaradt összegből gazdálkodnak. Egyedül az élelmiszereken nem spórolnak, mert fontosnak tartják, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot fogyasszanak. Úgy érzik, ezzel is megelőzhetik a betegségeket. Persze azért mindennek megnézik az árát, és nem a legdrágábbat választják ki.

Inkább a ruhákon, szórakozáson spórolnak, meg azon, hogy mindig főznek és nem rendelnek ételt, még ha az kényelmesebb lenne is. Autójuk nincs, így benzinre nem költenek. Félrerakni pedig egyelőre nem tudnak. De tervezik, hogy amint elkezdenek mindketten dolgozni, nyitnak egy megtakarítási számlát is.

Mérlegen a változások

A rezsicsökkentéssel idáig csak mintegy 3 ezer forintnyit spóroltak, de ennek is örülnek. Hiszen mint Lili mondja, ha ehhez még hozzátesznek 800 forintot, már megvan az egyikük havi BKK-bérlete. A tranzakciós illeték meg a telefonadó viszont becslése szerint ennél is többet vett el tőlük. Szóval, ugrott az a bizonyos bérlet.

Mivel ez az első közös évük, a többi kiadásra nincs összehasonlítási alapjuk. Az élelmiszerárakat szokták sokallani, mert talán arra a költenek a legtöbbet. Pedig saját bevallásuk szerint nem esznek túl sokat és egyszerű ételeket főznek.

Egy kis kényeztetés is belefér

Fiatal párról van szó, arra is rákérdeztünk, milyen szórakozásra tudnak költeni. Lili szerint semmivel sem több vagy kevesebb a „luxus” az életükben mint tavaly. Ősszel beiratkoztak például egy tánctanfolyamra. A tánc azóta szenvedélyükké vált, szóval ebből a kiadásból (kettőjükre 8 ezer forint) nem engednek. A másik, amihez ragaszkodnak: kapcsolatuk kezdete óta minden évben elmennek egy wellness-hétvégére. Idén azonban ezt az összeget jóval nehezebben spórolták össze, mint az előző években, amikor még a szüleikkel éltek. Hogy meglegyen az üdülés, András túlórát vállalt.

Azt mondják, mindent egybevetve elégedettek, főleg, ha arra gondolnak, hogy nekik már nem kell házat vennünk. Úgy érzik, ez igazán nagy előnyt jelent nekik hasonló korú társaikkal szemben. Nagy álmuk, hogy elutazzanak valahova kettesben külföldre. De erre valószínűleg csak a diploma megszerzése után lesz lehetőségük. Addig is kirándulnak, táncolnak, barátokkal találkoznak, és élvezik a fiatalok életét.

Hála anyának

Lili azt is elárulta, hogy volt még egy nagyon komoly mankójuk az életkezdéshez. Édesanyja halála után nemcsak a házat, hanem egy jelentős összeget is örökölt, amiért élete végéig hálás lesz neki. Hiszen a pénzt tanítói fizetésből kuporgatta össze az édesanyja, azért, hogy neki/nekik most könnyebb legyen. Hála a pénznek, a 40 éves házat is rendbe tudták szedni. Jó néhány dolgot meg kellett ugyanis csináltatniuk, még beköltözésük előtt, hogy lakható legyen. Saját zsebből ez nem ment volna. A további felújítást pedig majd akkor végzik el, ha már mindketten dolgoznak.

Gyerekvállalás

Mivel mostanában rengeteg szó esik arról, hogy a kormány ösztönözni szeretné a gyermekvállalást, kíváncsiak voltunk rá, vajon András és Lili mit szól ehhez, és hogyan tervez ezen a téren. Úgy tűnik, nem nagyon hatott rájuk a propaganda. A támogatásoktól függetlenül még nem vállalnának gyereket, annak ellenére sem, hogy együtt tervezik a jövőt és fiatal szülők szeretnének majd lenni.

Lili szerint a következő lesz a sorrend: először szeretnének megbízható munkahelyet, biztos jövedelmet, felújított házat, utazgatni egy kicsit, utána pedig jöhet a családalapítás! Támogatásokból véleménye szerint egyébként sem lehet gyereket nevelni és ez önmagában nem is tűnik biztos alapnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.