Pénzügy

Talán megúsztuk az ipari krumplit

krumpli(210x140)(1).jpg (krumpli)
krumpli(210x140)(1).jpg (krumpli)

Magyarország megfúrta a GMO-krumplit az EU-ban.

Megsemmisítette a luxembourgi Európai Bíróság az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalmazási engedélyét az EU-ban, csak takarmány készülhet belőle.

 

A korábbi engedélyek értelmében az Amflora nyomokban élelmiszerekben és más takarmányokban is előfordulhatott. Az engedélyeket Magyarország támadta meg a luxembourgi bíróságon, arra hivatkozva, hogy a génmódosított krumpli veszélyt jelent az emberek és állatok egészségére. A magyar álláspontot az ügyben Franciaország, Luxemburg, Ausztria és Lengyelország is támogatta.

Keményítő és takarmány

Az Amflora keményítőburgonya, amit a BASF Plant Science nevű cég fejlesztett ki, a termék elsősorban papír, ragasztó és textil gyártásánál használható. A genetikai trükkje abból áll, hogy a kétféle krumplikeményítő közül csak az egyiket termeli, az amilopektint, mivel előállítói “kikapcsolták” a krumplibana másik fajta keményítő, az amilóz termelését.

A bizottság 2010-ben adta ki a két most megsemmisített engedélyt, amelyek értelmében az Amflora felhasználható takarmányként, valamint forgalomba hozható termelési és ipari célokra. Az Európai Bizottság információi szerint 2011 óta sehol sem termesztenek Amflorát az Európai Unió területén. A BASF úgy döntött ugyanis: nem erőlteti a GMO-k európai kereskedelmét.

Nem jól engedélyeztették

Magyarország 2010-ben adott be keresetet az Európai Unió Bíróságára az Európai Bizottság ellen a géntechnológiával módosított (GM) Amflora burgonya ipari termesztésének, valamint a melléktermék takarmány célú felhasználásának engedélyezéséről szóló bizottsági határozatok megsemmisítése érdekében. Az Európai Unió Törvényszéke ítélete szerint az Európai Bizottság súlyosan megsértette a GMO-k uniós engedélyezésének eljárási szabályait. Azaz az Európai Bizottság nem tartotta tiszteletben eljárásjogi kötelezettségeit – tette hozzá.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik