Pénzügy
hoppál péter (hoppál péter)

Itt a gyed extra számokban

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2013. 12. 14. 13:12

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatót tartott, ahol belengette a számokat, hogy mekkora összeghez juthatnak a családok január elsejétől.

Korábban a témában:

Hoppál Péter szerint már a kiskeresetű édesanyáknál is milliókban mérhető az a többletjuttatás, amelyhez hozzájutnak a családok a gyed extrával. Azzal pedig, hogy a gyes és a gyed folyósítása mellett is vállalható majd munka a gyermek egyéves kora után, tovább nőhet a családok bevétele – közölte.

Arról, hogy szerintünk mire jó a gyed extra, itt olvashatnak.

A gyed extráról szóló, a parlamentben hétfőn elfogadott törvénycsomag értelmében változás, hogy a következő évtől testvér születése esetén gyermekenként válik jogosulttá a szülő az ellátásokra. Újdonság, hogy a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatóknak és a frissdiplomásoknak is jár majd gyed bizonyos feltételek mellett. A három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztatók pedig újabb adókedvezményt kapnak.

hoppál péter (hoppál péter)
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Hoppál Péter a sajtótájékoztatón több példát is hozott arra, mennyivel nőhet a családok bevétele a gyed extrával. Kifejtette: ha egy korábban minimálbért kereső édesanya másfél éves gyermekének testvére születik, akkor 1 millió 850 ezer forinttal többet kap a gyermeknevelés idejére, mint amennyit a gyed extra bevezetése előtt. Ha a meglévő két gyermeke mellé vállal egy harmadikat, 2 millió 350 ezer forint plusz pénzre számíthat.

Példaként elmondta azt is, hogy egy garantált bérminimumot kereső, gyesen lévő nő családja a második gyermek vállalásával kétmillió, a harmadik esetén pedig 2 millió 650 ezer forinttal több juttatást kap.

A szóvivő végül ismertette: ha egy korábban átlagkeresettel rendelkező, gyesen lévő nőnek születik második gyermeke, akkor összesen 3,1 millió forinttal több támogatással számolhat a család, harmadik gyermek esetén pedig ez az összeg már 4,6 millió forint. Az átlagkeresetűeknél így ezekben az esetekben havi szinten 86 és 130 ezer forint között lesz a többlettámogatás összege – tette hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.