Pénzügy

Bérpótlék és béremelés is lesz

gyermekkéz (babakéz, )
gyermekkéz (babakéz, )

A Fidesz úgy tűnik, komolyan gondolja, támogatja a szociális dolgozók bérének rendezését.

A Fidesz képviselői minden támogatást megadnak a törvényhozásban a szociális dolgozók béremelésének végrehajtásához és az életpályamodell bevezetéséhez – közölte a Fidesz szóvivője.

Hoppál Péter ezt azzal kapcsolatban írta közleményben, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter bejelentette, bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés.

A szóvivő közlése szerint az intézkedéssel egyúttal megbecsülésüket is kifejezik a szociális dolgozók iránt azok mindennapi áldozatos munkájáért. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelési programjával párhuzamosan 2014-ben elindítják a szociális dolgozók béremelési programját is – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik