Pénzügy

Figyelem! Decemberben kétszer csengethetünk az Elműnek

Szamla(1)(960x640).jpg (számla)
Szamla(1)(960x640).jpg (számla)

Korábbi kedvezményt vontak vissza – de ez sok háztartásnak fájni fog karácsony előtt.

Teli az internet az Elmű-ügyfelek panaszával: három hónap alatt öthavi áramszámlát kellett befizetni: októberben az éves elszámolás okozott fejfájást, most decemberben pedig az aktuális számlán túl a normál esetben januárban esedékes számlát is előrehozta a cég.

Miről van szó? Elmagyarázzuk szerkesztőségünk egy tagjának konkrét számláin!

Zsuzsa átalánydíjas fogyasztó, tehát a szokásos áramfogyasztás alapján egy becsült összeget fizet ki minden hónapban, s egy évben egyszer elszámol vele az Elmű, hogy a becsléshez képest a valós fogyasztás hogyan alakult. Zsuzsa bánatára 12 hónap alatt idén is összejött azért körülbelül egyhavi többletfogyasztás, így októberben a szokásos összegnek majdnem kétszeresét fizette ki.

Általában 20-a körül jön Zsuzsa számlája, s ez végig így volt az év során, novemberben is. Csak most két számlát is kapott. Ez amúgy előfordul néha, így spórol a cég a postaköltségen. Csakhogy ezúttal nem egy hónap eltérés volt a két csekk befizetési határideje között, hanem szűk két hét.

Rákérdeztünk az Elmű-nél, mi magyarázza a számlázási ritmus változását.

A rezsicsökkentés miatt van

Boross Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport kommunikációs igazgatója szerint az ügyfélszabályzat és a szerződés szerint a cég a számla kézhezvételétől számított 8 napon belülig ígér türelmi időt. “Ezen túlmenően az elmúlt időszakban mint a megküldött számlán is ennél sokkal bővebb időt biztosítottunk a kézbesítési stb. bizonytalanságok miatt” – fogalmazott lapunknak. Szerinte semmi más nem történt, mint hogy novemberben késve készültek el a számlák, mert a rezsicsökkentési szabályok az utolsó pillanatban születtek meg, s arra a számlára adtak plusz 2-3 hét türelmi időt. Utána pedig az egyébként normális ügyrend állt vissza.

“Természetesen aki pl. decemberben fizet be két számlát az novemberben nem fizetett. Hamis tehát az az állítás hogy nem 12, hanem 13 számla érkezik” – hangsúlyozta.

Ám ez Zsuzsa esetében nem teljesen így van, hiszen az év során minden hónap 20-a környékén kapott egy számlát, amit ki is fizetett határidőre. Novemberben mégis kettőt kapott. A második novemberi számla volt a 2013-as év 12. számlája. (Az Elmű az évet esetében szeptembertől szeptemberig számolja, tehát az ő számításuk szerint ez valójában a ciklus 3. számlája.)

Ez az utolsó számla egyébként a december közepéig tartó fogyasztását lefedi majd. És az utolsó fogyasztási nap után 5 nappal be is kell majd fizetnie. Erre eddig mindig egy hónapja volt, tehát a fogyasztás utolsó napja és a fizetés napja között 30 napot hagyott neki a cég.

Ez azt jelenti, hogy az Elmű két számla alatt annyit zsugorított a fizetési határidőkön, hogy 30 naposból 5 naposra csökkent. Ez okozza valójában a számlák “torlódását”.

Nem szerződésmódosítás

A cég álláspontja szerint ez nem szerződésmódosítás, hisz eddig volt a szerződésben foglaltaknál engedékenyebb a cég. A következő számla december 15-től január 16-ig tartó teljesítési időszakról szól majd, befizetni csak januárban kell majd, de lehet, hogy még akár decemberben megérkezik.

Az ügyről korábban a Hvg.hu is írt. Hozzá kell tenni: nem biztos, hogy minden fogyasztót érint – az Elmű számlázási rendszere bonyolult, és havonta 2,7 millió számlát küldenek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik