Pénzügy

Ezek a legdrágább utcák Budapesten

budapest(960x640)(2).jpg (budapest)
budapest(960x640)(2).jpg (budapest)

Kazinczy és Ráday utca, Liszt Ferenc tér – bár veszítettek varázsukból, még mindig ezek azok a helyszínek a fővárosban, ahol tehetős magyarok és külföldiek nyúlnak mélyen a zsebükbe ingatlanvásárláskor.

Az Otthon Centrum azt vizsgálta meg, hogy az ismert szórakozási, kikapcsolódási „negyedek” hogyan változtatják meg az adott utca ingatlanpiacát, illetve lakóközönségét.

Vitathatatlan, hogy Budapesten Belső-Erzsébetváros az egyik legfelkapottabb hely. Az egymás mellé települő vendéglátóegységek, és az általuk generált éjszakai nyüzsgés nagyjából másfél-két éve lett számottevő, aminek már az ingatlanpiacon is érezhető a hatása – írja a Vg.hu.

A nyüzsgés zavaró is lehet

Az elmúlt 2-3 évben itt vásároló közönség átlagéletkora 6 évvel alacsonyabb az egész kerületre jellemző átlagnál – mondta a lapnak Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. Az éjszakai nyüzsgés főleg a 25-35 év közötti korosztálynak vonzó, ők vannak többségben a vevők között. Főleg egyedülállók vagy fiatal párok érdeklődnek az itteni ingatlanok iránt.

Érdekesség, hogy az éjszakai lárma kortól függetlenül zavaró lehet, ez tetten érhető az árakban is: az utcafronti lakások árai alacsonyabbak, mint a csöndesebb, belső lakásoké.

Bár a Kazinczy utca árai meghaladják a kerület átlagárait, a 2008-tól tapasztalható lefelé tartó tendencia az utcában is érezhető. Jelenleg a használt téglalakások egy négyzetméterre vetített ára 270 000 Ft körül alakul, míg a VII. kerületé 210 000 Ft körül volt 2013 első kilenc hónapjában.

Hollandok, belgák, amerikaiak…

Külföldiek és tehetős magyarok kedvence a Liszt Ferenc tér és közvetlen környéke. Az átlagár az idei első kilenc hónap eladásai alapján 390 000 Ft körül alakult egy négyzetméterre vetítve. Az elmúlt 3 évben minden harmadik vásárló külföldi volt, hollandok, belgák, amerikaiak.

A Ráday utca, hasonlóan a Liszt Ferenc térhez, valamelyest vesztett a varázsából. Presztízsjellege nem tűnt el és kiváló közlekedési kapcsolatai az új metróvonallal még tovább javulnak, de a kimondottan az utcában lakást kereső vevők száma lecsökkent.

Nemrég a hír24 összeállításából az derült ki, hol található a világ legdrágább utcája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik