Pénzügy

Ennyivel kerestünk többet az idén eddig

forint (forint)
forint (forint)

Az év első nyolc hónapjában 227 900 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 3,4 százalékkal volt több, mint amennyit egy éve mért a KSH.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézmé­nyek­­­­­­nél és a meg­fi­gyelt nonprofit szer­ve­zeteknél – a bruttó átlag­ke­re­setek 3,4, a nettó átlagke­re­se­tek 4,8 százalékkal ha­ladták meg az év első nyolc hónapjában az egy évvel ko­rábbit. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 900 fo­­rint volt.

A vállal­ko­zá­sok­nál dolgozók átlagosan 238 900, míg a közszférában – a nem közfog­lal­kozta­tás ke­re­tében – foglalkozt­atottak 221 800 forintot ke­restek. A köz­fog­lalkoztatottak átlag­keresete ehhez képest igen alacsony volt, 77 300 fo­­rint.

A bruttó át­lag­kerese­tek a verseny­szférában 3,5 százalékkal nőttek, a költségvetésben dolgozóknál pedig 4,5 százalékkal.

Ha viszont csak az idei augusztusi adatokat nézzük, akkor az derül ki, hogy júliushoz képest átlagban csökkent a bruttónk és a nettónk is:

 

Kik kerestek a legtöbbet és kik a legkevesebbet?

A brut­tó átlag­keresetek a pén­zü­gyi, biztosítási tevékenység gaz­da­sági ágban voltak a legmagasabbak (477 800 forint), ezt az in­for­­máció és kom­mu­ni­ká­ció (429 500 forint), valamint az ener­giaipar (villa­mos­energia-, gáz-, gőz­ellátás, lég­­kon­dici­onálás) követte (393 500 forint).

A leg­keve­sebbet a szál­lás­hely-szol­gáltatás, ven­dég­látás (145 400 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (155 400 fo­rint), illetve a mező­gaz­daság, erdő­gaz­dálkodás, halászat (165 500 fo­rint) ágakban dol­gozók kerestek.

Meghaladta a várakozásokat

A Takarékbank elemzője, Suppan Gergely a bérnövekedés meghaladja az előzetes várakozásokat. A reálkeresetek is jócskán emelkedtek az alacsonyan tartott infláció miatt, augusztusban például 4,8 százalékkal.

Jövőre is nöhetnek a bérek

A bérnövekedési ütem elsősorban az egészségügyi bérek növekedésének köszönhető, az orvosi bérrendezés hatására a humán, egészségügyi, szociális ellátás ágazatban 19,1 százalékkal emelkedtek a bérek.

Idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a “szuperbruttó” kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése jóval meghaladja az inflációt.

A pedagógus-béremelések az őszi hónapoktól tovább gyorsítják a bérnövekedés ütemét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik