Pénzügy

Besokallt az X, Y generáció

A dolgozók fele érzi úgy, nem becsülik meg. 60 százaléknál is magasabb azok aránya, akik új munkahely után néznének.

A munkavállalók korábban soha nem látott mértékű gazdasági zűrzavart tapasztalnak maguk körül, emiatt elbizonytalanodnak. Ha a munkaadók nem képesek tartalmas munkát és folyamatos növekedési, fejlődési lehetőséget kínálni, akkor sokan érezhetik úgy, hogy a karrierjük érdekében váltaniuk kell – mondta Jónás Anikó, a Kelly Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a cég legfrissebb globális felmérése kapcsán.

Az X generáció (a 31-48 éves korosztály) tagjai körében a legvalószínűbb a munkahelyváltás: 64 százalékuk tervezi, hogy egy éven belül távozik jelenlegi munkahelyéről – derült ki a Kelly Global Workforce Index felmérésből. A baby boomereknél (a 49-66 éveseknél) ez az arány 61 százalék, az Y generációnál (19-30 év) pedig 58 százalék. Az X generációnál már 2009-ben is erősen megmutatkozott a váltás iránti igény, akkor az e korcsoportba tartozó válaszadók 63 százaléka tervezett ilyen lépést.

A megkérdezettek fele azt állítja, hogy jól érzi magát a munkahelyén, ám csak 42 százalékuk érzi úgy, elismerik munkájukat. 48 százalékuk vallja, hogy jelenlegi munkája tartalmas és valódi értelemmel bír a számára. A kétharmaduknak az adja meg leginkább egy munka értelmét, tartalmát, ha lehetősége van rá, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson, illetve fejlődjön a szakterületén.

A dolgozók 35 százaléka azt nyilatkozta, hogy a munkahelyváltáskor a jövedelem, juttatási csomag miatt döntenének egy adott munkaadó mellett. Egyre fontosabbá válik a munka és magánélet közti egyensúly megteremtése (31 százalék), valamint a személyes fejlődés és az előrelépési lehetőségek is (24 százalék). A vállalati márka ismertsége, a munkahely elhelyezkedése és a rugalmas munkafeltételek a leginkább befolyásoló tényezők a jövőbeni munkahely megválasztásakor.

„Láthatóan sokan nem érzik jól magukat a munkahelyükön, és aktívan keresik az új lehetőségeket. Mások többé-kevésbé elégedettek ugyan, de őket is hajtja az erősebb kötődés és a tartalmasabb munka utáni vágy, és készek rá, hogy felálljanak, ha ezt egy adott helyzetben nem találják meg” – tette hozzá Jónás Anikó.

A munkaerő-piaci felmérésben 30 ország majdnem 170 ezer dolgozója vett részt, köztük mintegy 8500 magyar munkavállaló.

TÖBB EZER ÁLLÁSLEHETŐSÉG A PROFESSION.HU-N, KATT IDE!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik