Pénzügy

Ennyi lett a közmunkás minimálbér

D.I.
D.I.

2012. 01. 24. 15:05

A szakképzettséget nem igénylő közmunkáért bruttó 71 800, a szakképzettséget megkívánó feladatokért pedig 92 ezer forint jár havonta. A helyettes államtitkár szerint ez az összeg két éven belül elérheti a minimálbért. A kormány 2012-ben 132,2 milliárd forintot szán közmunkára.

Korábban a témában:

Magyarország 2012-es költségvetése a Start munkaprogram megvalósulásához 132,2 milliárd forint kiadási előirányzatot tartalmaz – mondta Papp Károly közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár az idei közfoglalkoztatást bemutató sajtótájékoztatón. Már tavaly novemberben és decemberben elindultak a téli átmeneti közmunkák – tette hozzá. Azt is közölte, hogy ugyan a törvény lehetővé tenné, mégsem lesz négyórás foglalkoztatás a programokban, hanem 6, illetve 8 órás munkákat kínálnak majd a tartósan állástalanoknak.

Három pillére lesz a közfoglalkoztatásnak: lesznek országos, kistérségi, illetve önkormányzati programok. Országosan a vízügyi igazgatóságoknál, az erdészeteknél, az útkezelőnél, a MÁV-nál, illetve a rendőrségnél szerveznek munkákat, a kistérségi mintaprogramok viszont a helyi igényeket veszik figyelembe, és a hátrányos helyzetű települések önrész nélkül pályázhatnak majd. A harmadik pillér a korábbi, hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás, amely a helyettes államtitkár szerint eddig is működött, ezért nincs szükség az átalakítására.

Bővülnek a közfoglalkoztatás keretében elvégezhető képzések is, 2012-től a kistérségi programokban is tanulhatnak a szakképzetlenek: többek között például növénytermesztést vagy tartósítási eljárásokat. Ebbe a programba vonná be a Belügyminisztérium a diplomás munkanélkülieket is: az állástalan tanárok és agrárszakemberek munkája az oktatás lenne. Emellett a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve, valamint a Magyar Digitális Archívum feltöltésében és kezelésében több ezer felsőfokú végzettségű álláskeresőt alkalmazna az állam közmunkásként. Az önkormányzatokat felkérte a BM arra is, hogy mindenhol alkalmazzanak egy nyolcórás közmunkást, aki az időskorúak gondozásában, a helyi jelzőrendszer kialakításában segítené a munkájukat.

A helyettes államtitkár közlése szerint 2012. január elsejétől a közfoglalkoztatási bér a szakképzetleneknek bruttó 71 800, a szakképzettséget igénylő munkakörökben pedig 92 ezer forint (azaz nettó 47 029 és 60 260 forint). Tavaly bruttó 57 ezer és 78 ezer forint járt a közmunkásoknak.

Újságírói kérdésre Papp Károly elmondta: a jelenlegi adatok szerint 206 691 fő közfoglalkoztatására van lehetőség. Az országos programban 45 ezer ember dolgozhat majd 11 hónapon keresztül, 8 órában, a kistérségeknél majdnem 68 ezren. Az önkormányzatoknál szinte csak részmunkaidős, 6 órás munkák lesznek. A nyugdíjból visszarendelt rendvédelmisekről szólva a helyettes államtitkár elmondta: most készül egy rendelet, amelyben szerepel majd az is, hogy ezek a nyugdíjas rendőrök lehetnek a közfoglalkoztatást felügyelő személyek, illetve rájuk bíznák a közmunkák szervezését.

Hegedűs Zsuzsa, aki a miniszterelnök főtanácsadója és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a jövő héten újra elindítják azt a programjukat, melynek keretében haszonállatokat és vetőmagot osztanak a kis falvakban a halmozottan hátrányos, több gyereket nevelő családoknak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.