Pénzügy

Még kér a nép, de követelni is fog

A hétfõi élõláncot négy szakszervezeti konföderáció – az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma (SZEF) – szervezte a Ne tovább! mottójú eseményt. Mellettük a korábban az rendezvénytõl elzárkózó másik két szakszervezeti szövetség, a Liga és a Munkástanácsok néhány tagszervezete is jelen volt a Parlament elõtt.

Borsik János, az Autonómok elnöke kitért arra, hogy azért az õszi parlamenti ülésszak kezdetére tették a demonstráció idõpontját, hogy felhívják a képviselõk figyelmét arra, hogy a munkavállalókat érintõ eddig hozott törvények „finoman szólva is nem kedveztek” a dolgozóknak. Megemlítette a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj körüli vitákat, a sztrájkjog „ elvételét”, illetve az egykulcsos adórendszer igazságtalanságát, amelynek hatására a dolgozó emberek 82 százalékának csökkent a fizetése.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke felhívást intézett a munkavállalókhoz: aki elégedetlen, aki változást szeretne, tûzzön ki egy kis kék szalagot a ruhájára. A mostani rendezvényen is rengeteg ember részt vett, ám a szakszervezeti vezetõ bízik abban, hogy „ha legközelebb érkezik a hívó szó, még többen megjelennek”.

A petíció

A szakszervezetek ezt a petíciót juttatták el az összes parlamenti képviselõnek.

A munka törvénykönyvének jelenleg ismert tervezetében szereplõ, a munkavállalókat hátrányosan érintõ passzusokra is kitért Borsik János: a mûszakpótlék csökkentése miatti keresetcsökkenést, a szakszervezet munkahelyekrõl való „kitiltását” sorolta fel. Borsik hozzátette: az új Mt. a munkaadóknak kedvez. A szakszervezetek elutasítják azt a mostanra bevett szokássá vált tárgyalási módját, hogy „külön utas találkozókat” szerveznek a valódi háromoldalú érdekegyeztetés helyett.
Nézze meg a tüntetést a galériában! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)

Nézze meg a tüntetést a galériában! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)

Az Autonómok elnöke az fn.hu kérdésére elmondta: a petíció átadása és a rendezvény lezárása után a konföderációk összeülnek, és kiértékelik, hogy mit sikerült elérniük – ahogy tették a korábbi demonstrációk után is. Ezután derül majd ki, hogy milyen következõ lépéseket tesznek majd. A VDSZ és a rendvédelmisek által szeptember 29-re szervezett demonstráció-sorozatot nem kívánta kommentálni, annyit azonban hozzátett, hogy a júliusi forgalomlassító akciójuk és a rendvédelmisek bohócforradalma például egy napra esett, és – bár nem közösen szervezték – a két esemény jól kiegészítette egymást.

„Még kér a nép…”

Kuti László, az ÉSZT vezetõje egy Petõfi-vers (A nép nevében) részletére – „Még kér a nép…” – fûzte fel a mondanivalóját. Arra hívta fel a „Házban lévõ hölgyek és urak” figyelmét, hogy ugyan most még kérni jöttek, hogy dobják ki a munkavállalókat rabszolgasorba taszító törvényeket, tárgyaljanak a szakszervezetekkel a döntéshozók, és közösen hozzanak létre új Mt.-t. Azt is hozzátette, hogy „egy ponton a kérés követelésbe megy át”, hiszen mindenkinek tisztességes munkahely és bér jár, és megbecsülés a munkásnak.

Az élõlánc kialakítása elõtt felolvasták a brit köz- és magánszférát képviselõ GMB szakszervezet táviratát is, amelyben a szigetországban élõ kollégák a támogatásukról biztosították a magyarokat. Emlékeztettek, hogy a ’80-90-es években az Egyesült Királyságban is jobboldali kormány volt hatalmon, amely el akarta törölni, súlytalanná tenni a munkavállalói érdekvédelmet. Ezt õk nem hagyták. Most párhuzamot látnak: „Orbán Viktor a szemétkosárból elõkotorta a thatcherizmust, és leporolja” – írták.

Varga László, a SZEF elnöke szerint olyan jogalkotás kell, amely méltó a nemzethez, az Európai Unióhoz, a szociális Európához, nem pedig olyan, amely a kormány- és köztisztviselõket, a rendvédelmi dolgozókat, az oktatás területén mûködõ szakembereket alázza meg.

Borsik: nem merték nem elvenni

Pataky Péter elmondta, hogy itt az idõ, hogy a törvényhozók elgondolkozzanak, mert ha nem felelõsen alkotnak törvényeket, akkor könnyen tönkretehetik az országot. Mind az öt frakció átvette a petíciót, és az összes képviselõnek is elküldték e-mailben. A Fidesz „színeiben” Kontur Pál és Kara Ákos jöttek ki a dokumentumért, utóbbi képviselõ konkrét ígéretet tett, hogy minden olyan törvény esetében, amely a munkavállalókat érinti, konzultálni fognak a szakszervezetekkel is, érdekegyeztetés lesz. A KDNP-tõl Pálffy István, az MSZP-tõl Mesterházy Attila, az LMP részérõl Schiffer András, illetve a jobbikos Bertha Szilvia vette át a petíciót.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Kuti László aggályát fejezte ki: igaz, hogy átvették a képviselõk, de vajon el is olvassák-e, megértik-e, mit akarnak a munkavállalók. Borsik János ehhez hozzátette: „nem merték megtagadni, hogy átvegyék”.

A transzparensek között olyan feliratokat találhattunk, hogy „Ígéretek helyett munkahelyeket” vagy épp „Nem leszünk rabszolgák”, és többek között a Magyar Szociális Fórum is megjelent. Valaki pedig több narancsot széttiport a Kossuth tér aszfaltján. Amikor egy-egy képviselõ megérkezett, általában hatalmas fújozás fogadta õket, Szijjártó Péter kapta a legnagyobb füttykoncertet. Egy demonstráló arra szerette volna rávenni a politikusokat, hogy legalább egy hétre cseréljenek vele fizetést.

Az élõlánc kialakítása során két angol turista lány kezdett kérdezõsködni, hogy mi történik itt. Nem értették a beszédeket, nem ismerték az érkezõ képviselõket, de miután elmondtam nekik, hogy miért tiltakoznak a szakszervezetek, csendben beálltak az élõláncba, és végig ott maradtak a demonstrálók között a tûzõ napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik