Pénzügy

Ezek Magyarország legvonzóbb cégei

Kihirdették azon cégek listáját, melyek a legjobb választást jelenthetik a pályakezdőknek. Az Audi, a Mol, a Nestlé, a L’Oreal és a Mercedes az a munkahely, ahol a legszívesebben elkezdenék felnőtt életüket a frissdiplomások.

A Figyelő 24 oldalas mellékletében – amelyet a mai naptól lehet megvásárolni – megjelent KarrierStart Top Vállalatok listája a napjainkban legnépszerűbb nyolc szakmánál rangsorolta a cégeket (a listáért kattintson!). A listán szereplő győztes vállalatok a fizetés vonzósága mellett a hírnév és a sikeresség tekintetében térnek el leginkább társaiktól. Ám ha arról van szó, hogy általában milyen szempontok szerint választ munkahelyet a legújabb diplomás nemzedék, sokkal inkább előtérbe kerül a szakmai fejlődés, a csapatmunka valamint az életvitel egyensúlya. A kutatásból kiderült az is, hogy a pályaválasztók körében a vállalatok márkanevének értéke továbbra is egyértelmű húzóerő.

A Figyelő, az Aon Hewitt és az AIESEC Magyarország Munkáltatói Márka Kutatásából kiderült, hogy hol érdemes elkezdeni egy pályakezdőnek a karrierjét. A kutatás célja az volt, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanulók, továbbá a pályakezdők és a már több éves munkatapasztalattal rendelkezők munkaerőpiacról alkotott véleményét feltérképezze. A kérdőíveket 33 ezren töltötték ki, köztük 8 ezer diplomás pályakezdő, akik több, mint 230 vállalatot értékeltek: pontos képet adtak a vállalatok ismertségéről, vonzóságáról és megkülönböztető jellemzőikről, munkaerő-piaci versenytársaikról, továbbá versenyelőnyeikről és egyedi vonásaikról.

Melyek a legvonzóbb vállalatok?

A diplomás pályakezdők véleménye alapján jött létre az öt Legvonzóbb Vállalat listája (amelyet cikkünk alján olvashatják), mely azt mutatja, hogy mely vállalatoknál tudják leginkább elképzelni a jövőjüket. A Legvonzóbb Vállalat lista alapján a pályakezdők szemében az Audi, a Mol, a Nestlé, a L’Oreal és a Mercedes az a munkahely, ahol a legszívesebben elkezdenék felnőtt életüket.

A kutatás eredményei alapján összeállított fő rangsor, a KarrierStart Top Vállalatok listája a pályakezdők szimpátiája mellett a cégek által biztosított valós lehetőségeket is figyelembe vette az értékelésnél és az eredményeket a legnépszerűbb nyolc szakmai területre vonatkozóan mutatja meg (egészségügy, értékesítés, informatika, könyvvizsgálat, logisztika, marketing, műszaki és pénzügy). A felmérés alapján a legjobbak közé tartozik a Teva Gyógyszergyár, a Coca-Cola, a Hewlett Packard, az Ernst&Young, az Audi, a Bosh és a MOL – az egyes szakmák végzőseinek leginkább ezeket a cégeket érdemes megcélozniuk az eredmények alapján.

Mi alapján döntenek a fiatalok?

A Figyelőben olvasható 24 oldalas összeállításból kiderül, hogy a vonzó fizetést és a megbízhatóságot tartják leginkább szem előtt a munkahelyválasztáskor az utolsó éves hallgatók és a frissen végzettek egyaránt, ám a javadalmazás és a stabilitás egyben a legmegosztóbb kategóriává válnak a vállalatok osztályozása során. Egyes iparágak vállalatait viszont tipikusan „büntették” a pályakezdők: kiszorultak a korábban jóval populárisabb hipermarketek és kereskedelmi láncok, csakúgy mint a bankok és a biztosítótársaságok.

A kutatásból kiderült az is, hogy a listákat vezető cégek részben máshova helyezik a képzés hangsúlyait az országos átlaghoz képest. A számítástechnikai, valamint kommunikációs és prezentációs készségek fejlesztése például egyik győztes vállalatnál sem szerepelt a három legfontosabb képzési terület között. Jellemző, hogy a topvállalatok körében nagyobb arányban véglegesítik a gyakornokokat, mint az országos átlag (50, illetve 35 százalék). Ennek oka lehet, hogy ezeknél a cégeknél alaposabb a jelentkezők szűrése, másrészt az átlagban olyan cégek is benne vannak, akik a gyakornokokra folyamatosan cserélhető, olcsó munkaerőként tekintenek.

A cégek hírneve is számít

„A KarrierStart Top 2011 lista összeállítását hosszas és alapos munka előzte meg. A kérdőívekből kiderült, hogy a cégek mennyire befogadóak a pályakezdőkkel szemben, milyen belépési programokat biztosítanak számukra illetve, milyen szakmai fejlődésre és karrier előmenetelre számíthatnak a fiatalok, ha hozzájuk jelentkeznek. Ezek alapján rangsoroltuk a cégeket.” – mondta Sziber Éva a Munkáltatói Márka Kutatás projektvezetője, aki az Aon Hewitt munkatársa.

„A pályakezdők által a legvonzóbb munkahelyekké választott cégek azok, melyekkel nap, mint nap találkoznak. Az ismertség pedig jellemzően előfeltétele a vonzóságnak. A kutatásban felmértük az álláskeresők munkahely választási és keresési szokásait, az őket befolyásoló tényezőket, és feltérképeztük reális, vagy akár elrugaszkodott elvárásaikat a fizetés és karrier terén is. Így állt össze a Legvonzóbb Vállalat 2011 lista.” – tette hozzá Vértesi Bálint, a Munkáltatói Márka Kutatás projektkoordinátora (AIESEC Magyarország).

Legvonzóbb Vállalatok 2011

1. Audi Hungária Motor Kft.

Az Audinál készülő Audi TT és A3 modellek kifejezetten az emocionális, dinamikus járművek közé tartoznak, mely már önmagában is sokak számára vonzó és motiváló ahhoz, hogy hosszútávon a vállalatnál tervezzék a jövőjüket. Emellett az Audi Hungaria országos összehasonlításban is kiemelkedő juttatásokat kínál. A diplomás pályakezdők ezért leginkább az Audinál tudják elképzelni jövőjüket.

2. MOL Magyarország

A MOL széleskörű projekteket és programokat biztosít a fiatalok és pályakezdők számára, melyek sikerességét a jelen elismerés is visszaigazolja. A cég ifjú tehetségeknek szóló Freshhh vetélkedőjén az elmúlt négy évben 35 ország közel 120 egyeteméről több mint 4500 versenyző vett részt, míg a fiatal pályakezdőket megcélzó Growww programjukon 4 év alatt 600 friss diplomás kapott munkalehetőséget a vállalat-csoportnál.

3. Nestlé Hungária Kft.

A Nestlé Hungária Magyarország legnagyobb élelmiszeripari vállalata, minőségi termékeivel vásárlók millióit szolgálja ki nap mint nap. A cég multikulturális környezetet kínál, amely bátorítja a kreatív elképzeléseket, az újításokat és a személyes fejlődést. A diplomás pályakezdők számára leginkább e tényezők miatt vonzó a vállalat.

4. L’Oreal

A L’Oreal több mint 100 éves stabil múltra tekint vissza, ám a pályakezdők ismerik a vállalatot a céges egyetemi programokon keresztül is: a cég szorosan együttműködik a felsőoktatási intézmények oktatóival és rendszeresen szakmai előadásokat tart a hallgatóknak. A gyakornoki lehetőségek és a management trainee program pedig hasznos tanulási lehetőséget és kihívást jelent a hallgatók számára. Vonzóvá teszi a céget a belső mobilitás szorgalmazása is: a L’Oreal márkaportfóliója lehetővé teszi, hogy 2-3 év után új pozíciót ajánljanak munkavállalóinknak, akiknek lehetőségük van váltani a márkák, a szakmai területek, a divíziók és az országok között.

5. Mercedes

A Mercedes-Benz a jövőben négy típussal fog megjelenni a kompakt gépkocsik szegmensében. Az ehhez szükséges magasabb termelési kapacitást a Mercedes-Benz új, kecskeméti gyára nyújtja majd. A gyár 2012-tôl működik ugyan, a pályakezdők érdeklődése azonban már most erősen az első európai, Németországon kívül megalapított Mercedes-gyár felé fordul. A gyár több mint 2500 új munkahelyet teremt, felépítésének keretében pedig egyedülálló képzési-, személyes fejlődési- valamint tapasztalatszerzési lehetőséget nyújt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik