Pénzügy

Rájár a rúd a táppénzre menekülőkre

admin
admin

2009. 08. 06. 05:16

Új szolgáltatást indított az egyik munkaerő-közvetítő és tanácsadó cég: a munkaadók megbízásából meglátogatják az otthonukban táppénzen lévő alkalmazottakat, megtudakolják tőlük, hogy mikor tudnak újra dolgozni, és ha táppénzcsalást szimatolnak, jelentik. Ez a szolgáltatás eddig az OEP hatásköre volt, ám a magáncég árai talán kedvezőbbek. Ők azonban nem szankcionálhatnak.

A háziorvosok már érzékelik a recesszió hatásait. Az FN-nek korábban nyilatkozó doktorok szerint az utóbbi hónapokban drasztikusan nőtt a táppénzesek aránya. A nagyobb létszámú, elsősorban 200 fő feletti cégek esetében ez nagyon fontos költségtényező, hiszen van olyan vállalkozás is, ahol a táppénzes napok aránya eléri a 16 százalékot. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint az országos átlag 6-7 százalék körüli.

Egy évvel ezelőtt még az volt a legnagyobb problémájuk a cégeknek, hogy évente 30-40 millió forintos kárt okoznak nekik a táppénzcsalók, ám a válság miatt ez megváltozott: egyre több dolgozónak maga a munkáltató javasolja a betegállományba vonulást, és a kirúgás elől menekülve sokan passzív táppénzre íratják magukat. Ez utóbbi akkor jár, ha a munkavállaló az állásvesztés után három napon belül felkeresi a háziorvost. Az aktív dolgozók viszont a válság kirobbanása óta annyira féltik az állásukat, hogy csak nagyon indokolt esetben mennek betegszabadságra.

A betegség tényét mind a „rendes”, mind a passzív táppénzeseknél ellenőrizhetik, most már nemcsak az OEP, hanem a munkáltató által megbízott magánvállalkozás is. Kurdi Ferenc, a Pannon-Work értékesítési és marketingvezetője az FN.hu-nak elmondta, hogy a munkatársaik ellátogatnak a táppénzen lévő dolgozókhoz, megkérdezik tőlük, hogy vannak, mikor tudnak újra munkába állni, és igény esetén beviszik a céghez a táppénzes papírjukat. Ha viszont nem találják otthon a beteget, akkor értesítést hagynak, hogy legközelebb mikor mennek. A nap végén pedig jelentést írnak a vállalatnak az egyes alkalmazottakról.

Nem sért személyiségi jogokat

Ahhoz, hogy a munkáltató kiadhassa a dolgozója lakcímét, annak előzetes írásos engedélyére van szükség. Ha épp betegállományban van, akkor postán juttatják el hozzá a papírt, vagy megvárják, amikor újra munkába áll. E nélkül a személyiségi jogait sértené a látogatás. Ám az is megeshet, hogy a munkavállaló nem hajlandó aláírni – ilyenkor kizárólag a HR-osztály munkatársa keresheti fel.

A táppénz véd a kirúgástól

A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt, ha az alkalmazott táppénzen van, a közeli hozzátartozó otthoni ápolása miatt fizetés nélküli szabadságot vesz ki, terhes, vagy szülési szabadságon, gyeden van. A munkavállaló akkor is védettséget élvez, ha katonai vagy polgári szolgálatra hívták be.

Ha felmerül a táppénzcsalás gyanúja, ezt is közli a látogató a munkaadóval, aki ekkor megindíthatja az eljárást. Előfordulhat, hogy a megbízó megkéri a beteglátogató vállalkozást, hogy vegye le a válláról ezt a terhet, ám Kurdi Ferenc szerint „a cégek jobban szeretik ezt maguk intézni”. Annak a megállapítása, hogy tényleg beteg-e a táppénzes, az illetékes Regionális Egészségbiztosítási Pénztár dolga, és a felülvéleményező főorvosok folyatják le a vizsgálatokat.

Az OEP ellenőreinek a hatásköre összetettebb: ők betekinthetnek az orvosi dokumentációba, sőt a táppénzbe vevő orvostól függetlenül további vizsgálatokra is küldhetik az illetőt. Ehhez a Pannon-Work munkatársának nincs joga. „Sok lehetséges ügyfelünknek törvényességi aggályai voltak, ezért összeállítottuk azt a szolgáltatásismertetőt, amely a kapcsolódó törvényi hivatkozásokat is tartalmazza” – mondta Takács Tibor, a Pannon-Work igazgatóságának elnöke.

Olcsóbb magánúton?

Tavaly az OEP-től 1500 esetben kértek ilyen szolgáltatást a cégek, a magánvállalkozásnak jelenleg négy cég beteg dolgozóihoz kell ellátogatnia. Ha a munkáltató az előbbire bízza az ellenőrzést, akkor ez dolgozónként 15 800 forintba kerül, a Pannon-Work fejenként 5000 forintot kér, plusz ki kell fizetni a megtett kilométer díját.

A Velux Magyarország Kft.-nél 5,4-ről 2,5 százalékra, azaz kevesebb mint felére csökkent a táppénzes napok száma, és így a hozzá tartozó költség is a Pannon-Work látogatásai után. Hasonlóan kedvező eredményekről számolt be egy budapesti, élelmiszer és vegyi áru házhozszállításával foglalkozó ügyfél is. „Szolgáltatásunk esetében a látogatáson van a hangsúly, ami nem keverendő össze semmiféle ellenőrzéssel” – hívta fel a figyelmet Takács Tibor.

Kevesebb táppénz jár

A munkaadók szerint a válság miatt egyre gyakoribb a betegállományba menekülés. A kormány a válsággal és a „táppénzcsalók” magas számával indokolta a táppénz 10 százalékos csökkentését. Az új jogszabály augusztus elsejétől lépett életbe.

A táppénz összege legalább kétéves biztosítási idő esetén a jövedelem 70 százaléka, ennél rövidebb „bedolgozott” idő vagy kórházi ellátás alatt a 60 százaléka volt. A módosítás után ezek az értékek egységesen 10 százalékponttal, 60 illetve 50 százalékra csökkentek.

A betegszabadság idejére a munkavállalónak a távolléti díjának 70 százaléka jár – az eddigi 80 helyett. (A távolléti díj akkor jár, ha a munkáltató engedélye alapján, illetve a cég működésében felmerült okból nem kell munkát végezni. Ez utóbbi esetén a kiesett munkaidőre, azaz az állásidőre a személyi alapbére illeti meg a munkavállalót. Távolléti díjat kap a bíróságon tanúskodó vagy a közeli hozzátartozó temetésén részt vevő dolgozó, de a kötelező orvosi vizsgálat vagy a véradás miatt távol töltött teljes időtartamra is jár.)

A táppénz havi összege korábban nem volt maximalizálva. Augusztus 1-jétől azonban az összeg nem haladhatja meg az épp érvényes minimálbér 400 százalékát, vagyis jelenleg 286 ezer forintot. Passzív táppénz esetén pedig az egynapi összeg nem lehet magasabb, mint a havi minimálbér 150 százalékának a harmincad része, tehát napi 3575 forint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.