Pénzügy

CEU-ösztöndíj közép- és felsővezetőknek

A CEU Business School közép- és felsővezetők számára indít ösztöndíjpályázatot, melynek nyertese részt vehet az iskola Executive MBA-képzésén. Az ösztöndíjasnak csak a tandíj egynyolcadát kell előteremtenie.

Élen a CEU

A Financial Times 2005. október 24-én jelentette meg a világ összes Executive MBA kurzusát értékelő rangsorát, melyen a CEU Business School programja a kelet-közép európai üzleti iskolák közül az első helyen szerepel. Az intézmény – vezető amerikai és nyugat-európai iskolák társaságában – a régióból egyedüliként szerepel a legjobb húsz között: partneregyetemeivel közösen nyújtott Executive MBA képzése a kiemelkedő 16. helyezést érte el. A kurzus az első helyen végzett a nemzetközi tapasztalatszerzés szempontjából, amely a nemzetközi színtéren megtartott órák számát veszi figyelembe.

Az ösztöndíj az állami és az üzleti szféra összefogásával valósul meg. A finanszírozásban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Demján Sándor Alapítvány mellett a CEU Business School végzett hallgatói is részt vállalnak. A 48 ezer eurós képzés költségének nagy részét – 42 ezer eurót – a szponzorok biztosítják, a kiválasztott hallgatónak vagy vállalatának önrészként a költségek egynyolcadát, 6 ezer eurót kell vállalnia.

A kiválasztásról

A kiválasztás során a pályázóknak többek közt esszét kell írniuk arról, hogy milyen lehetőségeket látnak Magyarország, illetve saját vállalkozásuk versenyképességének javítására. A bírálat során figyelembe veszik eddigi szakmai pályafutásukat is. A részletes pályázati feltételek hozzáférhetők a CEU Business School honlapján.

Az április elsejei leadási határidőt követően a CEU Business School, a szponzorok, a Menedzserek Országos Szövetsége, valamint a magyar gazdasági újságírás jeles képviselőiből álló zsűri személyesen hallgatja meg a legjobbakat.

Nemzetközi program

A program lehetővé teszi, hogy a résztvevők szakmai pályafutásuk megszakítása nélkül fejleszthessék üzleti döntéshozói és problémamegoldó képességeiket. „A külföldi – amerikai, holland és német – partneriskoláinkkal együttműködve kialakított képzési program nem az elméleti ismeretekre koncentrál. Az esettanulmányok segítségével és az üzleti életben rendszeresen előforduló döntési helyzetek szimulációjával a résztvevők azonnal alkalmazható gyakorlati tudást szerezhetnek” – emelte ki Findrik Mária, az Executive MBA program vezetője.

Az oktatás nemzetközi környezetben zajlik. Az Amerika, Európa és Ázsia országaiból érkezett résztvevők a két év alatt hatszor két hetes intenzív képzés során sajátítják el a tananyagot, s ez alatt az idő alatt a képzésben részt vevő valamennyi iskolát végiglátogatják.”

Felsővezető hallgatók

A kurzuson több magyarországi vezető is részt vett, például Winkler János, a T-Mobile vezérigazgatója, Czakó Ferenc, a Synergon ügyvezető igazgatója és Inzelt Péter az MTA SZTAKI igazgatója, a képzés hallgatója jelenleg Kurucz Pál, a Vista Utazási Irodák ügyvezető igazgatója és Pandurics Anett, a Posta Biztosító vezérigazgatója is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik