Pénzügy

Gyesen a családfő

Magyarországon még szokatlan, ha az édesapa jelenti be munkahelyén: gyedre szeretne menni. Közel tízezer apuka vette eddig igénybe a lehetőséget.

Magyarországon még mindig ritka, hogy az apa vegyen igénybe gyermekekre vonatkozó támogatásokat. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium adatai szerint 2004-ben 163 ezren voltak gyesen, és 84 ezren kaptak gyermekgondozási díjat. A támogatásban részesülők 90 százaléka nő, a gyesen lévő apák száma alig több tízezernél. A munkahelyeken egyelőre még meglepetésként éri a kollégákat, ha férfi munkatársuk jelenti be, otthon maradna gyermekével.

Nem csak a nőknek jár

Gyermekgondozási díj bármelyik szülőnek járhat, ha az egészségbiztosítási szempontból biztosítottnak tekinthető: a munkavállalóknak és a közalkalmazottaknak, de még a munkanélküli-járadékon élőknek is. A díj összegét a jövedelem alapján állapítják meg: a jogosult a naptári napi átlagkereset hetven százalékát kaphatja meg gyedként, ez azonban maximum 83 ezer forint lehet idén. Ugyanakkor nemcsak a vér szerinti szülő, hanem a gyám, az örökbe fogadó szülő, sőt, a szülővel együtt élő házastárs is kaphat gyedet.

Mindez a terhességi-gyermekágyi segély lejártától a gyermek kétéves koráig illeti meg a biztosított szülőt. Korábban csak a gyermek 1 éves korának betöltése után, vagy külön elbírálás alapján, méltányossági alapon részesülhetett az apa a gyermekgondozási díjban. A biztosított státus azonban itt is kitétel: az apa esetében a gyermekgondozási díj igénylését, a gyermeket szülő anya esetében a szülést megelőző két éven belül 180 napon át kell biztosítottnak lenni. A gyed után ráadásul nyugdíjjárulékot kell fizetni, viszont később beszámítják a nyugdíjba is.

Gyes vagy gyed éri meg?

Miközben a gyedet kapja, a szülő nem is dolgozhat – ebből a szempontból a másik, gyermekek után járó támogatási forma megengedőbb. Gyes, azaz gyermekgondozási segély alatt bizonyos feltételekkel vállalhat munkát a szülő. Viszont csak a gyermek egyéves kora után teheti meg, és akkor is csak négyórás állásban vagy otthon dolgozhat. Erre azonban az esetek többségében szüksége is van, a gyes összege ugyanis nagyon alacsony: 2004-ben 23 200 forint, 2005. január 1-jétől pedig havonta 24 700 forint. Hacsak nem nevel ikreket a szülő, akkor ugyanis duplázódik a gyes összege, egyébként azonban nem függ a gyermekek számától. Ilyen esetben duplázódik a gyes ideje is, amely egyébként a gyermek hároméves koráig jár a szülőnek, a gyámnak vagy a nevelőszülőnek. A gyermekgondozási díj igénybevételének hossza is korlátozottabb: míg a gyest akár tíz éven át is igénybe veheti a szülő, ha például tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyereket nevel – ezzel szemben a gyed szigorúan csak kétéves korig adható.

Még szokatlan a férfi kérése

A család férfi tagjai ma már ugyanúgy igénybe vehetik ezeket a támogatásokat, mint az anya vagy a nagymama. A magyar családtámogatási rendszert pár éve igazították az európai uniós esélyegyenlőségi elvekhez, ez azonban egyelőre nem látszik a számokon. Nyugat-Európában már elfogadottabb, hogy a kisgyermekes anyák is néhány órás munkát vállalnak.

Itthon sok oka lehet annak, hogy kevés az otthon maradó apa. A társadalmi beidegződés, hogy a férfi a családfenntartó, még mindig erős. Az esetek többségében ráadásul a nők fizetése jóval alacsonyabb, így annak kiesése kevesebb gondot okoz. Felmérések szerint azonban egy idő után a nők többsége szívesen dolgozna – erre a törvény is lehetőséget ad –, viszont a cégek kevés négyórás vagy otthon végezhető munkát ajánlanak fel.

Szabó Miklós ilyen szempontból szerencsés. Marcell születése után hat hónapig az édesanya maradt otthon, április óta azonban az apa van gyeden. „Egyrészt anyagi okok miatt döntöttünk így: a feleségem többet keres, így nagyobb jövedelemkiesés lett volna, ha sokáig ő marad otthon” – mondta Szabó Miklós a FigyelőNetnek. Az ifjú apuka azt is hozzátette, hogy a felesége szívesen ment vissza dolgozni hat hónap után. Igaz, otthon dolgozik, így rugalmasabb a munkaideje. „Mindketten kivesszük a részünket a gyereknevelésből, tehát nem arról van szó, hogy hat hónapig csak az anyuka, utána csak én. A szoptatást persze nem tudtam átvállalni, de a pelenkázás, a séta az én feladatom is” – mondja az édesapa.

Munkahelyére, a Pénzügyminisztériumba áprilisban készül visszamenni Szabó Miklós. A kérdésre, csodálkoztak-e, hogy gyedre készül menni, elmondta, hogy meglepődve néztek ugyan, de már volt hasonló eset, úgyhogy nem érte őket váratlanul. „A munkaügyi osztályon egyébként főleg nők dolgoznak, az ő szemükben inkább büszkeséget láttam.”

Az apa szerint a fiatalok körében már nem számít, hogy ki megy gyesre vagy gyedre. „Nálunk nem volt gond, de ha a nő többet keres, mindenki elgondolkozik ezen. Mi modernek vagyunk, a családfő szerepét is megosztjuk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik